A szexchat másik oldalán egy diáklány volt – durva átverés áldozata lett egy celldömölki tanár

2023. február 28. – 20:40

A szexchat másik oldalán egy diáklány volt – durva átverés áldozata lett egy celldömölki tanár
A beszélgetés egy részlete – Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Celldömölki Városi Általános Iskolában egy tanár szexchatelt egy diákjával, miközben azt hitte, egy felnőtt nővel beszél. Mint kiderült, diákok húzták csőbe a tanárt egy bosszúból létrehozott kamuprofil segítségével. A hangfelvételt nemrégen elterjesztették az iskolában, a tanár ezután felmondott az intézményben. Az iskola igazgatója szerint a pedagógus átverés áldozata lett, a rendőrség lapunknak azt írta: hozzájuk feljelentés nem érkezett az ügyben. A tankerület kérdésünkre megerősítette: korábban sem a szülők, sem a diákok nem panaszkodtak a tanár viselkedésére. Az elmúlt időben sokan azt érezhetik, egyre több, iskolához köthető szexuális zaklatásos ügyről lehet olvasni. Kérdés, miért pont most kerülnek ezek nyilvánosságra, és ez kinek kedvezhet a politikai palettán.

A Cellldömölki Városi Általános Iskola tanára erotikus üzeneteket küldött a Messengeren keresztül egy lánynak. A legfrissebb információk szerint bár a tanár azt hitte, egy felnőtt nővel szexchatel éppen, valójában egy olyan kiskorú diákjának írta a szexuális üzeneteket, aki nagykorúnak adta ki magát. Az ügy bonyolult, sok az ellentmondás, és mielőtt jobban kifejtenénk a részleteket, érdemes megnéznünk a kirobbant hír tágabb kontextusát.

Botrány botrány hátán

Nemrégen nagy botrányt kavart, hogy egy 39 éves pedagógiai asszisztens nyilvánosan arról beszélt, hogy szexuális kapcsolata van egy 15 éves diákkal. Előtte megírtuk, hogy egy iskolaőr zaklatott egy hetedikes lányt egy újpesti iskolában. Mostanában sokaknak lehet olyan érzésük, mintha az iskolákban egyre több szexuális zaklatásos eset történne.

Többen azt gondolják, nem lehet véletlen, hogy éppen most kerülnek nyilvánosságra ezek az ügyek, sőt talán ez a téma még kedvezhet is a kormánynak. A pedagógusok több mint egy éve küzdenek a bérük emeléséért és a munkaterheik csökkentéséért, azóta tízezres tüntetések voltak az országban, és sokan vállaltak szolidaritást a tanárokkal. A kormány viszont érdemben egyelőre nem foglalkozott a pedagógusok követeléseivel, a nagyobb mértékű fizetésemelést az uniós pénzek megérkezéséhez kötötték.

A kormánynak egy ilyen helyzetben jól jöhet, ha kicsit elterelődik a figyelem a tanárok küzdelméről, és negatív fényben lehet feltüntetni a pedagógusokat és az iskolákat. Természetesen senki nem vitatja, hogy az ilyen ügyeket komolyan kell venni, jelen esetben az is kérdés, miért pont most kerülnek nyilvánosságra a hasonló esetek.

„Miért védi a dollárbaloldal a 15 éves fiú diákjával szexelő férfi tanárt?”

A kormánymédia és a kormánypárti politikusok nagyon hevesen reagáltak arra a hírre, hogy egy óbudai iskolában dolgozó pedagógiai asszisztensnek egy diákkal van szexuális kapcsolata. Mi egy nagyobb cikkben foglalkoztunk azzal, mi lehet a probléma a jelenséggel annak ellenére, hogy törvényileg nem büntetendő, ha egy 39 évesnek egy 15 évessel van szexuális kapcsolata.

Viszont a kormánypárti sajtóban annyira felkapták a hírt, hogy napokig ilyen és ehhez hasonló szalagcímeket lehetett olvasni:

  • „Miért védi a dollárbaloldal a 15 éves fiú diákjával szexelő férfi tanárt?” (Origo);
  • „Lapít és hallgat a dollármédia a 15 éves fiúval szexelő pedagógiai asszisztens botrányáról” (Magyar Nemzet);
  • „Jó kapcsolata lehet egy Soros-szervezettel a 15 éves fiúval szexelő pedagógiai asszisztensnek” (Magyar Nemzet).

Korábban arról is lehetett olvasni, hogy a pedagógiai asszisztens aktív tüntető volt, és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) jogi tanácsokkal látta el őt. Ezekből úgy tűnik, az iskolákban történt szexuális zaklatásos eseteket a kormánymédia megpróbálja összemosni például a pedagógus-szakszervezetek munkájával vagy a genderideológia elleni küzdelemmel. A PDSZ közleményben reagált a vádakra, szerintük a kormány gyermekvédelem címén folytatja gyűlöletpolitikáját, neki veszélyes civil szervezeteket sároz be pusztán hatalomféltésből, véletlenül sem a gyermekek védelmében cselekszik.

Múlt héten még Orbán Viktor miniszterelnök is azt írta, hogy az óbudai iskolában történtek szülőként megrázták és felháborították. Pénteken a kormányfő Pintér Sándor belügyminiszterrel tárgyalt a gyerekek genderideológiával szembeni védelméről. A szombati kormányinfón felmerült, hogy át kellene tekinteni a gyermekvédelmi szabályokat. Bár ezek egyelőre csak ígéretek, előrevetíthetik annak a lehetőségét, hogy megszigorítanák a gyermekvédelmi törvényt éppen az iskolai szexuális zaklatások miatt. Aztán hétfőn Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa bejelentette: gyermeki jogokat érintő jövőbeli visszásságok megelőzéséért hivatalból átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben.

A tanár felmondott

Most, hogy megnéztük a kontextust, térjünk vissza a cikk elején említett celldömölki esethez. Bár előzetesen úgy tűnt, a többihez hasonló botrány látott napvilágot, kiderült: itt egészen másról van szó.

A pedagógiai asszisztens botrányának kitörése után lapunkhoz eljutott első információk szerint a Celldömölki Városi Általános Iskolában évek óta terjedt az a pletyka (!), hogy az iskola egyik tanára szexuálisan zaklatja a 14 év alatti diákokat. A levél szerint szexuális tartalmú hangfelvételeket továbbított diáklányoknak.

A lapunk birtokába került hangfelvételek alapján a szexchatelés úgy nézett ki, hogy a tanár a Messengeren keresztül szexuális tartamú hangüzeneteket küldött egy nőnek. Közben a nő írásban válaszolt a férfinak, és biztatta is őt a folytatásra. Tudomásunk szerint erről a női profilról sem hangüzenet, sem fénykép nem érkezett a tanárhoz. A chat másik oldalán valójában a tanár diákja vagy diákjai ültek.

Mikor eljutott hozzánk ez az információ, először megnéztük, hogy az említett tanár egyáltalán tanít-e a megnevezett iskolában. Ekkor derült ki, hogy korábban ugyan tanított ott, de a neve már nem szerepel a tantestület névsorában. Ezért megkerestük az iskola igazgatóját, hogy miért nem szerepel a tanár neve a névsorban, és mit tudnak ezekről a pletykákról.

Ekkor derült ki, hogy valószínűleg közel sem ennyire fekete-fehér a helyzet, mint elsőnek tűnt: az iskola igazgatója, Viola István azt mondta nekünk, hogy soha nem érkezett panasz az említett tanárra, a diákok szerették őt, ezek a pletykák nem igazak. Szerinte itt arról van szó, hogy a diákok akartak valamiért bosszút állni a tanáron, ezért átverték őt és csőbe húzták.

„A tanár ellen egy bosszúhadjárat folyt, amit nem bírt lelkileg.”

Viola István igazgató is hallotta, hogy többen pedofíliával vádolják a tanárt, de szerinte ezek a vádak sem igazak, ez az ügy magánügy, nem az iskola ügye. Azt is mondta, hogy a diákok soha nem tartottak a tanártól, sőt a legtöbben kedvelték őt. Azt megerősítette, hogy a tanár ugyanakkor már nem tanít az iskolában: „A munkaviszonya tanár úrnak a saját kérésére már megszűnt, mert nem bírta elviselni az őt ért támadást és az abból kialakult rágalomhadjáratot.”

A diákok bosszúból kezdhették el terjeszteni a hangfelvételt

Az Úgytudjuk.hu információi szerint ezt a szexchatelés nem is most, hanem két évvel ezelőtt történt. És úgy tűnik, mostanra az átverés indítéka is világossá vált:

„Ebben a tanévben a kolléga mint osztályfőnök esetjelzőt írt egyik tanítványáról a helyi család- és gyermekjóléti szolgálat felé, melyet a tanuló és édesanyja is sérelmezett. Ez ügyben esetkonferenciát tartottak, melyen elhangzott, hogy a diák milyen videókat posztol magáról”

– írta az Úgytudjuk.hu-nak az iskola igazgatója. Az esetjelző lapok lényege, hogy ezek kitöltésével lehet jelezni egy problémát a család- és gyermekjóléti szolgálat felé. Az igazgató így folytatta a magyarázatot:

Az esetkonferencia estéjén a diák bosszúból kezdte el terjeszteni először az osztálytársai között, majd az iskola tanulói között a két évvel ezelőtti chat hangfelvételét.

Ezután a pedagógust a szülők értesítették arról, hogy mi került nyilvánosságra, a felvétel terjedését azonban már nem tudták megakadályozni.

Levélben kerestük meg a Sárvári Tankerületi Központ vezetőjét, Rozmán Lászlót, aki szintén megerősítette, hogy korábban semmiféle panasz nem érkezett a tanárra. Lapunknak azt írta: „Az Ön által említett pedagógus munkája, iskolai viselkedése kapcsán semmilyen tanulói vagy szülői jelzés nem érkezett a Sárvári Tankerületi Központhoz. A nevezett pedagógus munkaviszonyát saját kérésére a Sárvári Tankerületi Központ 2023. február 17-i hatállyal megszüntette.”

Megkerestük a rendőrséget is az ügyben, ugyanis azt is pletykálták, hogy eljárás indult a tanár ellen, és a rendőrség a diákokat is kihallgatta az iskolában. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta: „Nem történt ilyen jellegű intézkedés a Celldömölki Rendőrkapitányság részéről. Sem a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, sem a Celldömölki Rendőrkapitányságra nem érkezett ilyen jellegű bejelentés, vagy feljelentés.”

Megpróbáltuk elérni az említett tanárt is, de ő valószínűleg az eset kirobbanása után törölte magát a közösségi oldaláról, ugyanis Facebookon nem találtuk meg. Viszont azt megtudtuk, hogy 2021-ben házasodott össze feleségével, ezért megpróbáltuk a feleségén keresztül felvenni vele a kapcsolatot, de a felesége sem reagált az üzeneteinkre. Arra lettünk volna kíváncsiak, hogy a pedagógus szerint mi történt pontosan, és hogy tervez-e feljelentést tenni az ügyben.

Az Úgytudjuk.hu információi szerint jelenleg ott tart az ügy, hogy az álprofilt létrehozó és a hangfelvételt terjesztő diákokról esetjelzőt küldtek a család- és gyermekjóléti szolgálatnak. Az iskola igazgatója szerint a tanár az őt ért támadás miatt a feljelentést fontolgatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!