Budapesti utcai támadások: szabadon engedték a magyar nőt

2023. február 24. – 19:25

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb elfogatóparancsot adtak ki a „Kitörés napja” elnevezésű rendezvény vélt résztvevői elleni budapesti utcai támadások ügyében, ezúttal egy 2002-ben született német állampolgárságú nő ellen – írta az MTI. Egy német férfi és egy német nő körözését már a múlt héten elrendelték.

Az eljárásnak jelenleg négy gyanúsítottja van. Az első bűncselekmény után 48 órán belül elfogtak és őrizetbe vettek három külföldi (két német és egy olasz), valamint egy magyar gyanúsítottat. A BRFK most kezdeményezte a magyar gyanúsított letartóztatásának megszüntetését, a nőt szabadon bocsátották, de a büntetőeljárásnak továbbra is gyanúsítottja.

A Szikra Mozgalom erre úgy reagált péntek este, hogy a bíróság belátta, hogy az eddig felmerült, a gyanúsításhoz használt bizonyítékok nem elég erősek ahhoz, hogy az elfogott aktivistát benntartsák, úgyhogy mostantól szabadlábon védekezhet. „Úgy tűnik, egy Facebook-like, illetve egy gyanúsnak tűnő kabát és sál mégsem elég ahhoz, hogy hosszú távon megfosszanak valakit a szabadságától” – írták. A múlt héten a Szikra Mozgalom már közölte, gyenge lábakon áll a meggyanúsítás.

Egy német állampolgárságú 20 éves férfi és egy 22 éves nő ellen a budapesti nyomozók a múlt héten közösség tagja elleni erőszak miatt adtak ki körözést és kezdeményezték európai elfogatóparancs kibocsátását. Az érvényben levő körözések mellett a BRFK csütörtökön újabb elfogatóparancsot adott ki: ezúttal egy 2002-es születésű német nő ellen.

A támadók előbb lengyel turistákat vertek össze – a sértettek közül ketten súlyos, töréses sérüléseket szenvedtek –, majd egy nappal később egy férfit bántalmaztak hasonló módon Gazdagréten, ő könnyebben sérült meg. Ezután a belvárosi Bank utcában egy koncertről hazainduló párt vertek össze, a férfi súlyosan megsérült, az I. kerületi Mikó utcában pedig egy német párt bántalmaztak súlyosan.

Február 11-én volt az 1945-ös budai kitörés évfordulója, amelyről magyar és német nemzeti radikálisok, szélsőjobboldaliak, nyilasok és nácik minden évben megemlékeznek. Az eseményre évek óta kijárnak az antifasiszták ellentüntetni. Mostanáig komolyabb atrocitás nem történt, idén azonban elszabadult az erőszak Budapest utcáin.

Arról, hogy a jog miért kezeli másképp, ha fasiszták vernek antifasisztákat, mintha fordítva, ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!