A bíróság letartóztatott három viperás támadót, de fellebbeztek a döntés ellen

2023. február 16. – 14:01

Másolás

Vágólapra másolva

A Budai Központi Kerületi Bíróság három embert letartóztatott, negyedik társukat pedig bűnügyi felügyelet alá helyezett azok közül, akik szombaton kora délután válogatás nélkül támadtak rá általuk szélsőjobboldalinak tartott járókelőkre Budapesten. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a végzés nem jogerős, mert a gyanúsítottak fellebbeztek ellene.

Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás.

A brutális támadásokban részt vevők nagy részét még nem azonosították, de feltételezik, hogy az elkövetők valamilyen kapcsolatban állnak egymással.

A bíróság a határozat indoklásában megjegyezte, hogy

„semmilyen világnézeti motívum nem érdemel semmilyen méltánylást személy elleni erőszakos jellegű bűncselekmény elkövetése esetén. Az erőszaknak nincs színe”.

Szerdán a rendőrség két német fiatalról tett közzé képet, a 20 éves férfi és a 22 éves nő ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Múlt szombaton volt az 1945-ös budai kitörés évfordulója, amelyről magyar és német nemzeti radikálisok, szélsőjobboldaliak, nyilasok és nácik minden évben megemlékeznek. Az eseményre évek óta kijárnak az antifasiszták ellentüntetni. Mostanáig komolyabb atrocitás nem történt, idén azonban elszabadult az erőszak Budapest utcáin.

Az antifasiszták közül néhányan (egy tizenöt fős, többnyire külföldiekből álló csapat) durván összevertek embereket az utcán, akiket ruházatuk alapján (katonai ruhák, bakancs, bomberdzseki, szélsőjobbos jelképek) választottak ki. Összesen nyolc embert vertek meg puszta kézzel és eszközök segítségével, hárman súlyosan megsérültek.

A másik oldal sem tétlenkedett, Budán megtámadtak egy ötfős társaságot, akikről minden bizonnyal azt hitték, hogy antifasiszta ellentüntetők, de nem azok voltak. A megvert emberek közül kettőt kórházba kellett vinni az eset után.

A rendőrség hétfőn tartott sajtótájékoztatót a brutális támadásokról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!