Mérce: Gyenge lábakon áll a baloldali aktivista meggyanúsítása a kitörés napi garázdasággal

2023. február 18. – 21:30

Mérce: Gyenge lábakon áll a baloldali aktivista meggyanúsítása a kitörés napi garázdasággal
Részlet a támadásról egy biztonsági kamera által készített videóból. Bekarikázva a nő, akit a ruhája alapján kísérelt meg azonosítani a rendőrség – Forrás: Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

A múlt szombati szélsőjobbos kitörés napi megemlékezést megelőző napokban több brutális támadás is történt Budapest utcáin. Ezek egyike volt a február 10-i gazdagréti támadás, amelyben egy nyolcfős csoport viperával és gázspray-vel támadott meg egy militaryruhás férfit. Az eset után néhány nappal a kormányközeli média arról írt, hogy az egyik gyanúsított Jámbor András országgyűlési képviselő szervezetéhez, a Szikra Mozgalomhoz köthető. Jámborék ezt már akkor tagadták, most pedig a Mérce (amelynek Jámbor még a politikussá válása előtt a főszerkesztője volt) fotós szakértői vélemény alapján azt írja, a gyanúsítás az elérhető információk alapján elég gyenge lábakon áll.

A szóban forgó aktivista meggyanúsításával kapcsolatban a Fővárosi Törvényszék közleménye két tényezőt említ. Egyrészt azt, hogy az illető lájkolt a Facebookon egy a kitörés napi megemlékezést elítélő – egyébként a közlemény szerint is erőszakra nem buzdító – bejegyzést. Másrészt a ruhája lett gyanús: „a nyomozó hatóság pedig később azt észlelte, hogy a profilképén ugyanabban a kabátban és sálban látható, amelyben az »antifasiszta támadások« elkövetői a videofelvételeken. A bíróság maga is meggyőződött arról, hogy ez a kabát és sál pont ugyanolyannak tűnik, és igen csekély az olyan egyezés lehetősége, hogy ezeket valaki más is így egyszerre viselte volna, aki az »ünneplőkkel« szembeni tiltakozással egyetért.”

A Mérce azonban egy fotós szakértő segítségével összevetette az említett profilképen és a videófelvételen látható ruhákat, és arra jutott, hogy az egyezés megállapításához vagy cáfolásához a felvételek minősége és a további technikai tényezők bizonytalansága miatt kevés a két felvétel összehasonlítása, ez alapján határozott következtetés nem vonható le. A cikkben részletesen, képekkel illusztrálva is bemutatják mindezt, de a szakértői végkövetkeztetés az, hogy a D. K. monogrammal jelölt aktivista és a támadó ruházatának egyezése ugyan elképzelhető, de „kicsi a valószínűsége, hogy a felvételeken ugyanaz a kabát szerepel”. Az egyelőre nem világos, hogy a lájkon és a ruhák egyezésén túl van-e bármilyen további, még nem nyilvánosságra hozott alapja a gyanúsításnak – teszi hozzá a lap.

A Mérce cikkét Jámbor András is megosztotta a Facebookon. „Reméljük, minél előbb kiderül az igazság, és tisztázódik a helyzet, de addig is, továbbra is azt kérjük a propagandaoldalaktól, hogy fejezzék be a hazug lejárató kampányt‼️ Hagyjanak fel a vérváddal! Már csak azért is, mert egyetlen eddig felmerült gyanúpont szerint sincs nekem vagy a Szikrának köze semmiféle szélsőséges szervezethez! Az ügyben ellenünk nem zajlik nyomozás! Azt pedig kijelentjük, újra: elítéljük a tettleges és a verbális erőszakot egyaránt, a hazugság minden terjesztőjétől jogi és politikai elégtételt fogunk venni!” – írta a politikus.

A kitörés napi támadások és utóéletük

Múlt szombaton volt az 1945-ös budai kitörés évfordulója, amelyről magyar és német nemzeti radikálisok, szélsőjobboldaliak, nyilasok és nácik minden évben megemlékeznek. Az eseményre évek óta kijárnak az antifasiszták ellentüntetni. Mostanáig komolyabb atrocitás nem történt, idén azonban elszabadult az erőszak Budapest utcáin.

Az antifasiszták közül néhányan (egy tizenöt fős, többnyire külföldiekből álló csapat) durván összevertek embereket az utcán, akiket ruházatuk alapján (katonai ruhák, bakancs, bomberdzseki, szélsőjobbos jelképek) választottak ki. Összesen nyolc embert vertek meg puszta kézzel és eszközök segítségével, hárman súlyosan megsérültek. A rendőrség hétfőn tartott sajtótájékoztatót ezekről a támadásokról. Azóta három külföldi támadót tartóztattak le, a negyedik, magyar gyanúsítottat pedig bűnügyi felügyelet alá helyezték.

Bár a rendőrségi tájékoztató erre akkor nem tért ki, mindeközben a másik oldal sem tétlenkedett: Budán megtámadtak egy ötfős társaságot, akikről minden bizonnyal azt hitték, hogy antifasiszta ellentüntetők, de nem azok voltak. A megvert emberek közül kettőt kórházba kellett vinni az eset után. Ennek a támadásnak az áldozataival a Telexnek sikerült is beszélnie.

Arról, hogy a jog miért kezeli másképp, ha fasiszták vernek antifasisztákat, mintha fordítva, ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!