Tovább gurul az ortodopédcipő-maffia ügye, újabb három orvost tartóztattak le

2023. február 22. – 10:59

Másolás

Vágólapra másolva

Az ügyészség fellebbezése alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte három orvos és két cégvezető letartóztatását abban a csalási ügyben, amelyben a gyanú szerint orvosok és cégvezetők ortopéd cipők felírásával trükköztek, hogy az utánuk járó állami támogatásokat felvegyék. A Fővárosi Főügyészség szerdai közleményéből az derül ki, hogy a három orvost és két cégvezetőt a bíróság elsőfokú döntése nem helyezte letartóztatásba, a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék viszont megváltoztatta a döntést, és elrendelte az intézkedést.

Ahogy arról korábban írtunk, a rendőrség bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint többrendbeli személyes adattal visszaéléssel és magánokirat felhasználása miatt nyomoz. A gyanú szerint a szakorvosok a betegfelhajtók által hozott pácienseknek a legnagyobb állami támogatású eszközöket írták fel attól függetlenül, hogy a betegnek szüksége volt-e rá, vagy sem, majd az ezek után járó állami támogatásokat jogosulatlanul visszaigényelték.

A gyártó cipőnként 50 ezer forint támogatást igényelt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), ami így összesen több mint 22 millió forintot utalt ki a cégnek. A rendőrség korábbi közleménye szerint az eddig feltárt, jogosulatlanul visszaigényelt összeg eléri a kétszázmillió forintot.

Február elején egy nagyobb razzia során 17 embert fogtak el az ügyben, nem sokkal később pedig egzotikus vakációzásból és síelésből hazatérve vettek őrizetbe két szegedi orvost.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!