Még nem engedték át az LMP akkugyáras népszavazási kérdését, mégis aláírásgyűjtésbe kezd a párt

2023. február 13. – 10:29

Másolás

Vágólapra másolva

Még nem fogadta el az Országos Választási Bizottság az LMP akkugyárakról szóló népszavazási kezdeményezését, mégis aláírásgyűjtésbe kezd a párt – jelentette be hétfőn délelőtt egy sajtótájékoztatón Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, a párt vezetői. Tájékoztatásuk szerint ez a gyűjtés még csak egy petíció lesz, amelynek nincsen jogilag kötő ereje.

A döntés azért érdekes, mert a párt január végén kezdeményezett országos népszavazást a témáról. Azt próbálják meg elérni, hogy Magyarországon csak ott épülhessen akkumulátorgyár, ahol ahhoz a helyi lakosság hozzájárul. Ezt a kérelmet az OVB még nem bírálta el.

Ha az OVB átengedi az LMP kérését, akkor az országból 200 000 érvényes aláírást kellene összeszedniük 120 nap alatt. Ezt a párt saját erőből valószínűleg nem tudná összegyűjteni, mikor erre korábban rákérdeztünk, azt mondták, hogy civilekkel működnének együtt az aláírásgyűjtéshez.

A mostani, nem hivatalos aláírásgyűjtés tehát valószínűleg egyfajta figyelemfelhívás és erőfelmérés a párt részéről. Az akkumulátorgyártás magyarországi helyzetét a Telexen cikksorozatban járjuk körül,

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!