Eltemették Tamás Gáspár Miklóst

2023. január 31. – 15:34

Eltemették Tamás Gáspár Miklóst
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden délután a budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra Tamás Gáspár Miklós filozófus, közírót, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori országgyűlési képviselőjét. A gyászszertartást Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke celebrálta.

A filozófus január 15-én, hetvennégy éves korában halt meg. Ahogy a róla szóló nekrológban írtuk, Tamás Gáspár Miklóst – vagy ahogy a legtöbben ismerték, TGM-et – a rendszerváltás lázában égő ország a demokratikus ellenzék sziporkázó debattőreként ismerte meg, az ezredforduló óta azonban marxistaként tekintett magára, írásaiban szellemesen osztott ki mindenkit, de különösen Orbán Viktor rendszerét.

A jelenlegi miniszterelnök úgy búcsúzott tőle a Facebookon, hogy „elment a régi szabadságharcos”. A kormányfő gesztusa azért is volt figyelemre méltó, mert a filozófus az egyik legkeményebb kritikusa volt, néhány héttel a halála előtt TGM a Hvg360-nak adott interjút, amiben rendesen kiosztotta a kormánypártok politikáját. „Orbán Viktor nem számít sokat ebben a pillanatban. Amit csinál, az infantilis hazudozás, gyengeség, hatalom nélküli trükközés” – mondta.

A filozófus keddi temetésén több százan, köztük ellenzéki politikusok, és Tamás Gáspár Miklós egykori párttársai is részt vettek, Iványi Gábor pedig lelkészként búcsúztatta. A gyászszertartáson ugyanakkor beszédet mondott Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is. „A veszteség felett érzett gyászban egy vagyok a tisztelők széles táborából, egyike az olvasóknak és a küszködve értőknek, és azoknak a demokrata politikusoknak, akiken Tamás Gáspár Miklós az elvszerűséget és a bátorságot kérte számon sokszor. Igaza volt.

Így aztán egy vagyok azok közül, akiket – drága Gazsi – olyan okosan, olyan jogosan tudott elküldeni a »jó fenébe«, hogy az embernek időnként kedve támadt elindulni…”

– fogalmazott Karácsony.

Karácsony Gergely – Fotó: Huszti István / Telex
Karácsony Gergely – Fotó: Huszti István / Telex

A főpolgármester arról beszélt, TGM életműve számára „az igazság mibenlétének több évtizedes keresését” jelenti. „A legfontosabb igazság pedig: az emberi méltóság egyetemessége, egyenlősége és visszavonhatatlansága” – mondta. Karácsony szerint a filozófus követőtábora nemcsak növekedett, de meg is fiatalodott az elmúlt években, és ez jó kiindulópont lehet ahhoz, hogy a „politikai kultúra elhasznált rutinjaiból” kilépve „visszavívjuk magunknak a teret, amiben a politikáról, mint gyakorlati erkölcsi kérdésről vagyunk képesek beszélni és vitatkozni”.

Karácsony Gergely után Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere is felszólalt. Úgy fogalmazott: „ma a kortárs magyar közgondolkodás legnagyobb rocksztárjától búcsúzunk”. Beszédet mondott a temetésen az egykori demokratikus ellenzék tagja és SZDSZ-alapító Hodosán Róza, Radnóti Sándor irodalomtörténész, az MTA levelező tagja, aki az SZDSZ Országos Tanácsának volt tagja a párt megalakulása utáni első években, Selyem Zsuzsa romániai magyar irodalomtörténész és Sipos Balázs irodalomtörténész.

Hodosán Róza – Fotó: Huszti István / Telex
Hodosán Róza – Fotó: Huszti István / Telex

Tamás Gáspár Miklós romániai magyar kommunisták gyermekeként született 1948. november 28-án, gyerekként a vallás és az ókor érdekelte, a kommunizmust, bár foglalkoztatta, elutasította. A Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben, majd 1978-ban törvényesen települt át Magyarországra.

Három cél vezérelte a költözését, mesélte el egy nyolcvanas évek végi interjúban: el akarta mondani az igazságot Erdélyről, olyan közegbe akart kerülni, ahol a magyar bölcseletet érdemes volt művelni, és a romániai tapasztalatok birtokában át akarta gondolni akkoriban érlelődő politikai nézeteit (Valóság, 1989/5.).

Fotó: Huszti István / Telex Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A nyolcvanas évek második felében az amerikai Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, angliai és francia egyetemeken tanított, és – ahogy ő fogalmazott – angol gyerekei lettek (gyermekei: Ábel [1981], Rebecca [1988], Jonathan [1991], Hanna [2005]). Harmincnyolc évesen, 1986-ban járt először nyugaton, külföldi nyomás kellett ahhoz, hogy útlevelet kapjon.

1985-ben vált a demokratikus magyar ellenzék egyik legismertebb alakjává, részt vett a monori találkozón, az egyetlen olyan ellenzéki megmozduláson, ahol népiek és urbánusok, a későbbi MDF és SZDSZ szellemi elitje ült egy asztalhoz. Később az SZDSZ politikusaként került be a parlamentbe, de az 1994-es országgyűlési választáson nem jelöltette magát újra, az MSZP–SZDSZ-koalíció megkötéséről már chicagói vendégprofesszorként értesült. Az SZDSZ-ből 2000-ben lépett ki, nem tetszett neki Demszky Gábor főpolgármester jobbratolódása.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Jóval később, egy 2018-as interjúban marxistának vallotta magát, és a Fidesz és Orbán Viktor egyik legnagyobb kritikusa volt. Ennek ellenére TGM és Orbán között végig megmaradt a tisztelet, amiről Fodor Gábor mesélt korábbi cikkünkben.

Tamás Gáspár Miklós felszólalásaiban kiállt a kisebbségek jogaiért, beszélt polgári engedetlenségről és szabadságról, gyakran felbosszantotta, de még gyakrabban lenyűgözte közönségét. Legemlékezetesebb beszédeiből összeállított válogatásunkat itt tudja megtekinteni.

A filozófus, közíró 74 éves korában halt meg, hosszú betegség után, amiről először 2022 októberében beszélt nyilvánosan.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!