Korlátoznák a kocsmatúrákat, takarítanák az utcákat – egyesületet alapítanak a bulinegyedes vendéglátósok

2023. január 25. – 15:56

Korlátoznák a kocsmatúrákat, takarítanák az utcákat – egyesületet alapítanak a bulinegyedes vendéglátósok
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Egyesületet alapítanak a pesti bulinegyedben sok éve működő vállalkozások, amely célul tűzi ki az utcák tisztán tartását, csöndesebbé tételét, vagy a lakókat zavaró, szervezett kocsmaturizmus korlátok közé szorítását, jelentette be egy szerdai háttérbeszélgetésen Zsendovits Ábel, a Szimpla tulajdonosa és Nádas Patrik, az Instant-Fogas képviselője.

A Közös Erzsébetvárosért Egyesület keresi a kapcsolatot a VII. kerület önkormányzatával, mert szeretnék újra feléleszteni a koronavírus-járvány idején létrehozott munkacsoport működését, amelyben az önkormányzat, a munkaadók, a munkavállalók és a helyi lakók közötti harmonikus viszony kialakításán dolgoztak.

Mint elhangzott, a munkacsoport működése megszűnt, miután a helyi vendéglátósok sok száz millió forintot költöttek olyan fejlesztésekre, amelyekkel a szórakozóhelyek meg tudtak felelni az előírt szigorú kritériumrendszernek. Az a kb. 300 vállalkozás, ami mostanáig nem zárt be a negyedben, fontos gazdasági erőt képvisel, 3-5 ezer embernek ad munkát, a Budapestre irányuló turizmus egyik meghatározó elemévé vált – érveltek az egyesület alapítói. A vendéglátóhelyek áttételesen is sok hasznot hoznak a kerületnek és a fővárosnak, emelkedett a boltok forgalma, a jó bérbeadási lehetőségek miatt nőtt a lakások értéke, de az sem elhanyagolható, hogy ezen a környéken a közbiztonság is jó.

A vendéglátósok emellett nyitottnak mutatkoznak az itt élők problémáira, és szeretnének közreműködni ezek megoldásában. Készek arra, hogy az egyik leginkább zavaró tényezőt, a gyakran 30-50 fős, hangos csoportok együttmozgásával járó, szervezett kocsmatúrákat korlátok közé szorítsák. Mivel ezek gyakran a szórakozóhelyek által kínált kedvezményeken alapulnak, a helyek ilyen lehetőségeket például csak este 11-ig kínálnának a kocsmatúrák szervezőinek, hangzott el a beszélgetésen.

Volt már példa arra is, hogy a vendéglátóhelyek tulajdonosai szereltettek fel új nyílászárókat az egyik lakónál, szívesen áldoznának arra, hogy reggelre az utcákat megfelelően letakarítsák, de szeretnének létrehozni egy forródrótot is a panaszok megoldására. Előfordult már ugyanis, hogy egy lakói problémát mindössze egy vendéglátóhely egyik nyitva felejtett ablaka okozta. Ha emiatt az ember rendőrt vagy közterület-felügyelőt hív, ők sok esetben csak órákkal vagy napokkal később tudnak kiszállni a helyszínre, sokkal egyszerűbb jelezni ezt közvetlenül a vendéglátósoknak, és a probléma az ablak bezárásával egyszerűen orvosolható – említettek egy példát az egyesület alapítói. Az egyesület közvélemény-kutatást is szeretne végeztetni a helyi lakosok véleményéről, mert elmondásuk szerint egy-egy szűkebb körű, hangosabb Facebook-csoporton kívül nem ismert a teljes kép az itt lakók álláspontjáról. Az egyesület nyitott arra is, hogy minél több, kerületben élő embernek adjanak munkát, és egy szociális bolt megnyitását is tervezik a környéken élőknek. A szórakozási lehetőségek mellett szeretnék megmutatni az egykori zsidónegyed kulturális arculatát is, ezért összehangolva programjaikat idén megrendezik a Bulinegyed Kulturális Fesztivált.

Mint korábban a bulinegyedről szóló cikkünkben részletesen foglalkoztunk vele, az egykori zsidónegyed romkocsmákról híressé vált szórakozóövezete a 2010-es évekre jelentősen átalakult. Egyre több turistaitató hely jött létre, miközben sorra zártak be a környék emblematikus helyei. Az utcákon főleg éjszaka nagy tömegek mozognak, az ezzel járó zaj és a szemét sok helyi lakót nagyon zavar. 2018-ban ugyanakkor érvénytelen lett a bulinegyedről szóló helyi népszavazás, amiben arról kellett dönteni, hogy éjfél után be kelljen-e zárni a helyeknek. Mindössze 15,89 százalékos részvétel mellett 4572 kerületi lakos szavazott az éjféli bezárás mellett, 2316-an az éjfél utáni nyitva tartás megtartása mellett foglaltak állást, 30 szavazat érvénytelen volt.

A DK-s Niedermüller Péter a 2019-es önkormányzati választáson aztán kimondottan azzal a programmal nyert, hogy Erzsébetvárosban a vigalmi negyed helyett a kultúrára fókuszálna, megerősítené a rendőri jelenlétet, szigorúbban venné a köztéri alkoholfogyasztást, és jobban betartatná az alapvető vendéglátós előírásokat. 2020 júniusában rendkívül szigorú csendrendeletet fogadtak el, ami a járdatakarítástól a zsilipes kiléptetőrendszeren át a hajnali göngyöleg-mozgató tevékenység tiltásáig egészen apró részletekre is előírásokat adott a vendéglátósoknak, és jelentős költségeket rótt az ezt betartani kívánó vállalkozásokra. A helyi vendéglátósokat alaposan elbizonytalanította a jövőt illetően, amikor egyik pillanatról a másikra egy olyan javaslat is napirendre került a VII. kerületi képviselő-testületben, ami az éjfél utáni nyitvatartás megszüntetéséről szólt. A javaslatot végül leszavazták. Nemrég arról számoltunk be, hogy a VII. kerület szabálytalanságokra hivatkozva megvonta a Kisüzem nevű szórakozóhely éjfél utáni nyitvatartására vonatkozó engedélyét.

Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármester a Telexnek adott interjúban azt mondta: nem tudják felszámolni és sóval behinteni a bulinegyedet. A polgármester egyrészt megérti és képviseli a helyi lakók problémáit, beszélt arról, hogy Pintér Sándor belügyminiszter ígérete szerint péntek-szombat-vasárnap még több rendőr járőrözik majd ezen környéken. Mint kiderült, arról nincs is felmérés, mennyi pénztől esne el a kerület, ha éjfélkor bezáratnák a helyeket, de Niedermüller szerint egy világvárosban meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy éjjel kettőkor is megihassanak valamit az emberek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!