Leesett a hó, megtelt Dobogókő és Normafa is

2023. január 21. – 10:21

Leesett a hó, megtelt Dobogókő és Normafa is
Pillanatkép az Időkép kamerafelvételéből Dobogókőn szombat délelőtt – Forrás: Időkép

Másolás

Vágólapra másolva

A hét végén végre több helyen is esett a hó, és bár az alacsonyabban fekvő térségekben nem maradt meg, a magasabb hegytetőkön igen, ezért szombaton tömegek indultak meg a népszerű kirándulóhelyek felé, hogy végre élvezhessék az évszaknak megfelelő időjárást.

Ennek köszönhetően a Budapesthez közeli Dobogókő már szombat reggel megtelt. A Magyar Közút tájékoztatása szerint

annyian indultak útnak autóval Dobogókőre, hogy a parkolóhelyek már reggel 8 órára megteltek, így sokan szabálytalanul, a forgalmat is akadályozva álltak, állnak meg az oda vezető országos utakon.

Mint írják, a térség közútjainak burkolata végig jól járható, sónedves, ugyanakkor a hőmérséklet és a várható havazás miatt a szabálytalan autósok miatt az utak járhatóságának biztosítása is veszélybe kerül, mivel a Magyar Közút munkagépei nem férnek így el a szűkebb mellékúti szakaszokon a többi jármű miatt.

Ezért a Magyar Közút azt javasolja, lehetőség szerint tömegközlekedéssel induljanak el a közkedvelt kirándulóhelyre a szánkózni vágyók. Megéri vállalni, az Időkép kamerafelvételei szerint valóban gyönyörű téli tájban gyönyörködhetnek a Dobogókőre érkezők.

Normafa is megtelt, az intenzív havazásban érintett térségekben nem ajánlják a túrázást

Normafán is 2-3 centiméteres a hóvastagság, a Normafa Park tájékoztatása szerint több helyen jegesek az erdei utak, de munkatársaik folyamatosan dolgoznak az utak csúszásmentesítésén.

A BKK szombat délben a Facebook-oldalán azt írta, Normafánál is megteltek a parkolók.

A Heves vármegyei Kékestetőre vezető két mellékutat viszont már péntek este lezárták a folyamatos fakidőlések és ágleszakadások miatt, valamint a Miskolc és Felsőtárkány közötti útszakaszon is teljes útzárat kellett bevezetni, mert ott is fakidőlések nehezítik a közlekedést.

Az erdészetek az intenzív havazásban és várható erős széllökésekben érintett térségekben nem ajánlják a fakidőlések és ágleszakadások miatt a túrázást, így a hétvégére tervezett programok kapcsán ezzel is számolnia kell a közlekedőknek – írja a Magyar Közút.

A társaság figyelmeztet, hogy mivel az országban csak kevés helyen, csak a magasabban fekvő hegyvidéki szakaszokon maradt meg a hó, így sokan ezekre a kirándulóhelyekre igyekeznek eljutni, főleg autóval. Emiatt ezekben a térségekben az időjárástól függetlenül is torlódással, hosszabb menetidővel számolhatnak az autósok és azzal, hogy a kijelölt parkolókban nem lesznek szabad helyek.

Nem jár a lillafüredi kisvonat és a zugligeti libegő

A szélsőséges, csapadékos időjárás és a Bükkben kidőlt fák miatt a Lillafüredi Állami Erdei Vasút szerelvényei szombaton nem járnak – írja az MTI. A kisvasút további közlekedéséről az időjárás függvényében születik majd döntés. Az Északerdő Zrt. az utasok megértését kéri, és a jelenlegi időjárás miatt az erdőjárás veszélyeire hívja fel a figyelmet.

A zugligeti Libegő sem jár a kedvezőtlen időjárás miatt. A BKK közleménye szerint az intézkedés visszavonásig érvényes.

A kirándulóknak érdemes még utazás előtt tájékozódniuk www.utinform.hu oldalon az aktuális út- és látási viszonyokról és forgalmi helyzetről.

Arról pedig, hogy pontosan melyik hegytetőket érdemes meghódítani egy kis hó reményében, az Időkép kamerafelvételein lehet tájékozódni.

A hétvégi várható időjárásról, hó- és latyakesélyekről és közlekedési tudnivalókról itt és itt írtunk bővebben.

Kidőlt fák miatt vonultak ki a tűzoltók

Kidőlt fák okoztak károkat, és adtak munkát a tűzoltóknak péntek este óta Heves vármegyében, jelezte a vármegyei katasztrófavédelem. A csapadékos időjárás és a felázott talaj miatt kidőlt és veszélyesen megdőlt fák okozta káreseteknél péntek estétől szombat délig 14 alkalommal avatkoztak be a tűzoltók.

Bükkszék és Bátor, Szilvásvárad és Bélapátfalva között, illetve Bátor, Szilvásvárad, Szentdomonkos, Sirok és Mónosbél határában fák dőltek az útra, szalagkorlátra, valamint lelógó ágak veszélyeztették a közúti és a vasúti közlekedést. Két helyszínen a fák távközlési vezetékekben, Szilvásváradon egy kerítésben és lámpaoszlopban okoztak kárt, míg Sirokon villanyvezeték tartóoszlopát törte el egy kidőlt fa.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n délután pedig arról számolt be, hogy részlegesen befejeződött a forgalomkorlátozás a Bükk Borsod vármegyei útszakaszain, ezeket fakidőlések veszélye miatt vezették be péntek este 8 órától. A 2513-as számú út Bánkút, illetve Lillafüred felé vezető szakaszon ideiglenesen lezárva marad, viszont Bánkút, illetve Mályinka közötti úton a fogalom továbbra is haladhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!