Egyetlen kilométernyi autópályát sem fognak átadni idén Magyarországon

Legfontosabb

2023. január 20. – 18:29

Egyetlen kilométernyi autópályát sem fognak átadni idén Magyarországon
A Pentele híd (M8 Duna-híd) Kisapostagot köti össze Dunavecsével, egyúttal a Dunántúlt az Alfölddel – Fotó: Faludi Imre / MTI Bizományosi

Másolás

Vágólapra másolva

Épp két éve jelentették be egy székesfehérvári rendezvényen, hogy elkészült a tanulmányterve az M8-as gyorsforgalmi út dunántúli, az M7-es autópályát Dunaújvárossal összekötő szakaszának, így a tervezési munkák után 2023 elején elkezdődhet az útépítés.

Ebből azonban egyelőre nem lesz semmi, ahogyan a gyorsforgalmiút-hálózat és a vasúthálózat fejlesztésének több más erre az évre tervezett átadása vagy beruházásindítása is csúszik – derült ki az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) válaszaiból. Lapunk még január 3-án érdeklődött arról, hogy a közlekedési infrastruktúrában milyen nagyobb fejlesztések várhatók idén, a minisztériumtól most érkezett válasz (a korábbi állami út- és vasútfejlesztő NIF Zrt. 2022. december 31-én megszűnéssel beolvadt a minisztériumba).

Az ÉKM-től most kapott válaszból kiderül: idén nem számíthatunk egyetlen kilométernyi autópálya átadására sem.

Igaz, két gyorsforgalmi úton is elkezdődik a kivitelezés. Ebben azonban, ahogy írtuk is, a 2021-es tervek ellenére nincs benne az M8-as – habár a dunaújvárosi Duna-hídja már 2007-ben elkészült –, amely a jelenlegi tervek szerint a Balaton délkeleti sarkától indulva az M7-es, M6-os, M5-ös és M4-es autópályákat kötné össze (Veszprémtől Körmendig R80-asnak, onnan az országhatárig M80-asnak hívják majd a folytatását).

A 2021-es nyomvonalterv, forrása a mára megszűnt NIF Zrt.
A 2021-es nyomvonalterv, forrása a mára megszűnt NIF Zrt.

Az M8-asról Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés fideszes elnöke két éve azt mondta: 2022. januárra engedélyes tervek lesznek, márciusra pedig jogerős építési engedélyek, ezt követően 6-8 hónap alatt a kiviteli tervek is elkészíthetők, így 2023-ban elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok. A minisztérium az M8-as építésével kapcsolatos kérdésünkre viszont most azt közölte:

Az M8 gyorsforgalmi út M7-es autópálya és Dunaújváros közötti szakaszának építésénél a 2023. évben még az előkészítési feladatok zajlanak.

Hogy ezek után az előkészítések után elkezdődhet-e az építkezés jövőre, az nem derült ki a minisztérium leveléből. Az viszont igen, hogy több más csúszás is van, méghozzá a már folyamatban lévő útépítésekben is.

Az M44-es gyorsforgalmi út egy rövid szakaszát – amely Szentkirályt kötné össze az út eddig elkészült, Tisza-híd és Békéscsaba közötti részével – eredetileg ez év végén adták volna át. A NIF honlapján még elérhető, 2021-ben készült ütemezés szerint „a még megvalósítandó Kecskemét és Tiszakürt közötti rész 3 ütemben valósul meg […] a Szentkirály-Lakitelek (4,6 km; térképen sötétkék vonallal) szakasz kivitelezése folyamatban van, befejezése a kapcsolódó beruházásokkal (Szentkirály elkerülő, 44 sz. főút, 4622 és 4623 j. utak felújítása, kerékpárút építés) 2023 végére tervezett”.

Ezzel szemben az ÉKM most azt írta: „az M44 Szentkirály-Lakitelek szakasz átadására tervezetten 2024. I. negyedévben kerülhet sor”. Ugyanezt válaszolták az M6-os autópálya Bóly–Ivándárda, országhatár közötti szakaszáról is, holott arról még tavaly is az a hír jelent meg a regionális sajtóban, hogy a beruházó reményei szerint „a horvát határig készülő M6-os autópálya utolsó, Bóly–Ivándárda szakasza, 2023 karácsonyára elkészül”.

Arról, hogy az M44-esnek ezt a rövid, kevesebb mint 5 kilométeres szakaszát csak 2024-ben adják át, a múlt hónapban már beszélt Dankó Béla Békés megyei fideszes képviselő. Az alföldi autóút – ami a legfrissebb tervek szerint Észak-Békésben éri majd el a román határt, és közvetlen kapcsolata lesz az onnan Nagyváradig épülő romániai gyorsforgalmi úttal – utolsó, befejező szakaszát, a Szentkirály és az M5-ös közötti bő 30 kilométert várhatóan csak 2025 elején adják át.

2021 szeptemberében az M44 gyorsforgalmi út Lakitelek–Tiszakürt közötti szakaszának utolsó, 3,2 km-es részét adták át – Fotó: NIF Zrt.
2021 szeptemberében az M44 gyorsforgalmi út Lakitelek–Tiszakürt közötti szakaszának utolsó, 3,2 km-es részét adták át – Fotó: NIF Zrt.

Az eredeti tervek szerint idén kezdték volna el az M1-es autópálya M0-s és Bicske közötti szakaszának 2×3 sávra bővítését, valamint folytatták volna az M76-os autóút építését. Arról azonban már tavaly június óta tudni lehetett, hogy ezek a beruházok a költségvetési megszorítások miatt, egy júniusi kormányhatározat alapján, ahogy most a ÉKM fogalmazott, „felfüggesztésre kerültek, így további döntésig a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás nem kerül megindításra”.

Akkor egyáltalán milyen beruházások indulnak vagy érnek véget idén? A véget érő út- és vasútfejlesztések közül az alábbiakat sorolta fel a minisztérium:

  • 83-as főút 2×2 sávra bővítése Pápa–Győr között (a 8315-ös repülőtéri bekötőúttal).
  • Kaposvár megközelítése: a 67-es főút Látrányt elkerülő szakaszát várhatóan az év végén átadják (a minisztérium kiemeli, hogy a kivitelezői szerződés szerinti befejezési határidő 2024. I. negyedév lenne, vagyis ezt a dolgok mostani állása szerint a tervezettnél hamarabb adják majd át).
  • A 5124-es Paks–Gerjen összekötő út „a Kalocsa-Paks Duna-híd megépítéséhez kapcsolódóan”. A minisztérium szerint „a teljes projekt várható befejezése 2024. II. negyedév”, ami azt jelenti, hogy maga a híd – az ütemtervnek megfelelően – jövő nyár elejére készülhet el.
  • Gyöngyös nyugati elkerülő.
  • Drégelypalánk–Ipel’ské Predmostie (Ipolyhídvég) közötti határ menti kapcsolat fejlesztése (ez egy új Ipoly-hidat jelent).
  • Ipolydamásd–Chl’aba (Helemba) közötti határ menti kapcsolat fejlesztése (ez is).
  • Őrhalom–Vrbovka (Ipolyvarbó) közötti határ menti kapcsolat fejlesztése (és ez is).
  • Neszmély–Radvaň nad Dunajom (Dunaradvány) közötti határ menti kapcsolat fejlesztése (itt pedig egy dunai kompátkelőt alakítanak ki).
  • Balatoni vasútállomások rekonstrukciója (Balatonszéplak és Balatonfenyves állomás – ezeket idén is kezdik el).

És végül a két autópálya-építés, amelyek idén kezdődnek el:

  • M49-es gyorsforgalmi út: a Mátészalka és az országhatár (illetve a romániai oldalon lévő Szatmárnémeti) közötti kapcsolatot teremti majd meg, első fázisban az M3-as autópálya és Ököritófülpös közötti 28 kilométeres szakaszát kezdik idén megépíteni; valamint
  • M4-es gyorsforgalmi út: a Törökszentmiklós és Kisújszállás Kelet közötti szakaszt kezdik építeni (innen még nagyjából 60 kilométerre van Debrecen, de az út nem megy végig a hajdúsági nagyvárosig, hanem Püspökladánytól Berettyóújfalun át a román határig vezetik).
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!