Szlovák külügyminiszter: Az Európai Parlament többsége szerint Magyarország nem nyugati típusú demokrácia

2023. január 19. – 19:55

Másolás

Vágólapra másolva

Komoly kritikával illette Magyarországot és Orbán Viktort a szlovák külügyminiszter, Rastislav Káčer: az Aktuality.sk interjújában beszélt arról, hogy Orbán Viktor is az orosz propaganda malmára hajtja a vizet, illetve arról is, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország az Európai Unióban, ami nem nyugati típusú demokrácia, és ezt az Európai Parlament és az Európai Bizottság jelentős része is így gondolja.

A külügyminiszter akkor fejtette ki a véleményét, amikor az orosz dezinformációról kérdezték: azt mondta, hogy Szlovákiában nagy hatásuk van az olyan politikusoknak, akik ilyen-olyan érdektől vezérelve az orosz narratívát népszerűsítik, és elmondta, hogy az orosz álhírek nem működnek ilyen jól a legtöbb európai országban, mint Szlovákiában. Azt is megjegyezte, hogy Orbán Viktor is terjeszti ezeket az oroszbarát narratívákat, mégsem sikerül az ország jelentős részét befolyásolnia velük.

Aztán kérdezték konkrétan Magyarországról is, arról, hogy véleménye szerint demokrácia-e még tulajdonképpen. Azt mondta, hogy „állandó szarvihart tapasztal” a személye felé Magyarországról, „bármit mondok, abba belekötnek. Még Soros úr is irigyelheti a magyar médiában való népszerűségemet.” A külügyminiszter egyébként gyakran bírálja a magyar kormányt, illetve Orbán Viktort, erről többek között itt és itt is írtunk.

Káčer azt is mondta, hogy az ő saját kritériumai alapján Magyarország – az Európai Unióban egyedüliként – már nem nyugati típusú demokrácia. Azt is hozzátette, hogy ezt nem csak ő gondolja így: „Az Európai Parlament és az Európai Bizottság többsége, valamint a kollégák, akikkel beszélgetek, szintén így látják. Az nem számít, hogy valaki határozottabban vagy diplomatikusabban mondja.”

Menczer Tamás külügyi államtitkár ma saját Facebook-posztot szentelt Káčernak, amelyben felszólítja, hogy „tisztelettel beszéljen a magyarokról”.

„Ismert, hogy Káčer külügyminiszter csak akkor érzi jól magát, ha rendszeresen minősíthetetlen stílusban beszél a magyar miniszterelnökről. Azonban emlékeztetnünk kell Szlovákia külügyminiszterét arra, hogy Orbán Viktort a magyar emberek rekordtámogatottsággal választották meg, immár egymás után negyedszer.
A magyarok döntését még Szlovákia külügyminiszterének is tiszteletben kell tartania.
Orbán Viktor békepárti és szankcióellenes, a magyarok a migráció és a koronavírus után, a jelenlegi válság kezelését is rá bízták. Ez az a stabilitás, ami Szlovákiára nem kimondottan jellemző. Káčer külügyminiszter is talán hasznosabban tenné, ha a saját országával foglalkozna, amely folyamatosan kormányválságban van” – írta az államtitkár.

Azt nem tudni, hogy erre az interjúra reagált-e a politikus, de mivel az elmúlt napokban nem találni a sajtóban ezenkívül olyan nyilatkozatot, amelyben Káčer a magyarokat vagy Orbán Viktort emlegetné, feltételezhető, hogy erről van szó. Megkérdeztük erről a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!