Hadházy Ákos kijelentette, hogy nem lesz tagja Márki-Zay Péter új pártjának

2023. január 10. – 14:14

Másolás

Vágólapra másolva

Hadházy Ákos nem lesz tagja Márki-Zay Péter újonnan alakuló pártjának, és nem is kíván részt venni annak munkájában – ezt maga Hadházy jelentette ki a Facebook-oldalán.

Zugló országgyűlési képviselője azt írta, többször is elmondta már Márki-Zaynak, hogy „bármilyen új pártot csak erős alapokon, széles körű összefogással, megfelelő időben szabad elindítani”.

„Ezek hiányában a legjobb szándékkal indított kezdeményezés is csak egy lesz az egyszemélyes törpepártok szomorúan hosszú sorában. Bárkinek, aki új ellenzéki formációban gondolkodik, hatalmas a felelőssége: nem szabad hamis reménnyel kecsegtetni az amúgy is csalódott ellenzéki szavazókat, hogy aztán – a projekt törvényszerű bukása után – még mélyebbre süllyedjenek az apátiába, még kevesebb embernek legyen kedve aktívan tenni hazánk sorsának jobbra fordításáért” – írta Hadházy, aki szerint jelenleg bármilyen párt alapításánál fontosabb ellenzéki feladat a valódi és tisztességes választások feltételeinek kivívása.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, az ellenzéki összefogás volt miniszterelnök-jelöltje múlt héten jelentette be, hogy új pártot készül alapítani, amellyel indulna a 2024-es európai parlamenti választáson. Márki-Zay arról is beszélt, hogy az Európai Néppárttal kívánna majd szorosabban együttműködni.

Bár a párt nevét nem árulta el, bírósági szervezeti adatokból az olvasható ki, hogy „Mindenki Magyarországa Néppárt” néven épp bejegyzés alatt áll egy szervezet Hódmezővásárhelyen. Márki-Zay egy ideje már belengette, hogy a „civilek pártját” akarja létrehozni, „egy olyan jobbközép irányultságú néppártot, amelyben ott vannak a konzervatívok, a keresztények, a zöldek és a liberálisok is”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!