Gulyás Gergely: Sok kritika hangzott el, újra tárgyalja a kormány a magánorvosi rendeletet

2022. december 31. – 13:04

Másolás

Vágólapra másolva

Valóban kivette a kormány a magánorvosokra vonatkozó passzust az egészségügyi tervek közül, de januárban visszatérnek rá – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Atv.hu-nak adott interjújában. A miniszter azt mondta: a rendelet társadalmi egyeztetése során számtalan jogos kritika és kétség merült fel a magánegészségügyi ellátásban dolgozó orvosok kötelező állami szerepvállalásával kapcsolatosan. A kormány a lehetséges alternatív javaslatokat is megvizsgálva a januári kormányülésen tér vissza a kérdésre.

Még december közepén írtuk meg, hogy a kormány feltett a weboldalára társadalmi egyeztetésre egy egészségügyi témájú jogszabálytervezetet, amelyben sok egyéb mellett az is benne volt, hogy a tisztán magánellátásban dolgozó orvosoknak is havi 20 órát kellene dolgozni ezentúl az állami ellátásban ahhoz, hogy megszerezzék a szükséges pontszámot a továbbképzésükhöz. A javaslatot a Magyar Orvosi Kamara is bírálta.

Az interjú egyéb megállapításai:

  • Ha radikálisan csökken az európai tőzsdén a gáz és az áram ára, a lakossági piaci árat lehet mérsékelni.
  • Ha a kért mentességeket biztosítják, akkor Orbán Viktor nem bontja meg az Európai Unió egységét a szankciók ügyében.
  • Ha az uniós források megérkeznek, januárig visszamenőleg lehetne 21 százalékkal megemelni a pedagógusok fizetését. Eddig 130 milliárd forint érkezett az EU-tól, ez az uniós hétéves költségvetés előlege, a Magyarországot összesen megillető pénzek 1,5 százaléka.
  • Gulyás Gergely cáfolta Ujhelyi István kijelentését, amely szerint a magyar kormány részéről tárgyalásokat folytattak közép-ázsiai országokkal, katariakkal, és Kínával is, hogy hitelhez jussunk, ha nem érkeznének az uniós források. Gulyás szerint nem igaz az sem, hogy a kormány olyan nemzetstratégiai fontosságú nagy cégekben mint például az MVM tulajdonrészt kínált a tárgyalások során ezen államoknak.
  • Gulyás szerint „jelenleg” nem indokolt az Európai Bizottság által kifogásolt gyermekvédelmi törvény módosítása, de még jobb szabályozást szívesen alkotnak, ami alapján „nem NGO-k, nem idősödő magyar-amerikai milliárdosok, nem férfiakra jellemző attribútumokkal rendelkező nők, hanem a szülők feladata a kiskorúak szexuális felvilágosítása”.
  • Matolcsy Györgyön múlik, hogy kitölti-e jegybankelnöki mandátumát.
  • A kormány 80 milliárdot szán az önkormányzatok rezsiszámláinak támogatására. Erről Budapesten a kerületekkel Láng Zsolt kormánybiztos tárgyalt. Amely kerületek vezetői leültek vele tárgyalni, azok pártállásra való tekintet nélkül kapnak állami hozzájárulást. Gulyás szerint a 23-ból 6 kerület vezetőjének nem volt ideje a félórás tárgyalásra, ezeket az önkormányzatokat mind az ellenzék irányítja.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!