A magánorvosok állami ellátásba kényszerítése nélkül jelentek meg a Közlönyben az egészségügyi rendeletek

2022. december 30. – 20:40

Másolás

Vágólapra másolva

A sokat kifogásolt, „állami egészségügybe kényszerítésként” elhíresült passzusok nélkül jelentek meg az egészségügyi jogszabályok a péntek esti Magyar Közlönyben, írja a Hvg.hu.

Még december közepén írtuk meg, hogy a kormány feltett a weboldalára társadalmi egyeztetésre egy egészségügyi témájú jogszabálytervezetet, amelyben sok egyéb mellett az is benne volt, hogy a tisztán magánellátásban dolgozó orvosoknak is havi 20 órát kellene dolgozni ezentúl az állami ellátásban ahhoz, hogy megszerezzék a szükséges pontszámot a továbbképzésükhöz. Ez utóbbi – vagyis a pontszerzés kényszere – a kötelezettséggel egyenlő, anélkül ugyanis nem praktizálhatnak tovább.

A friss Közlönyben az eredeti tervezet egy az egyben megjelent új jogszabályként (11838. oldal, 82/2022. (XII. 30.) BM rendelet), kivéve ezt a passzust. Ennek az lett volna a címe a tervezet szerint, hogy „Az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló 64/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet módosítása”, de ez hiányzik.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a kormány csak halasztja az átalakítást, vagy végleg letett-e róla.

A tervezetről a Magyar Orvosi Kamara (MOK) azt írta, „érezzük és értjük azt a feszültséget, amit a most megjelent rendelet-tervezetek okoznak mindannyiótokban”, illetve, hogy „az az attitűd és az az orvosokról alkotott kép, amit a törvény és rendeletei kirajzolnak, nem marad válasz, és az orvostársadalom erejét megmutató reakció nélkül.” A MOK szerint a jogszabályok „kiterjedten rombolják Magyarország egészségügyét”. A kamara azt közölte akkor, hogy február 4-én a rendkívüli országos küldöttgyűlésen dönt az orvostársadalom közös fellépésének formájáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!