Budaházy György üdvözli az elnöki kegyelmet, és további pozitív döntésben bízik

2022. december 28. – 11:45

Másolás

Vágólapra másolva

Budaházy György reagált Novák Katalin keddi döntésére, amelynek értelmében elnöki kegyelmet adott a Budaházy–Hunnia-ügy hét vádlottjának, írja a Mandiner Budaházy Edda Facebook-oldala alapján.

Budaházy György üdvözölte és megköszönte az államfő döntését, még akkor is, ha az ő kegyelmi kérvénye ügyében majd csak később foglal állást. „Meggyőződésem, hogy nagyon sokak munkája benne van ebben a részeredményben, ezért mindenkinek köszönöm az eddigi kiállást és kérem, hogy segítsék tízünket a további küzdelemben” – írta.

Novák Katalin „alapos mérlegelés” után döntött úgy, hogy különválasztja azon személyek ügyét, akiket a bíróság első fokon felmentett, illetve ahol az elkövetett cselekményt csekélyebb súlyúnak ítélte meg. Ennek értelmében döntött a hét személy esetében eljárási kegyelemről.

A többi vádlottról azt írta a köztársasági elnök, hogy közülük többeket súlyos vádakkal illettek, az elsőfokú bíróság bűnszervezetben való elkövetést is megállapított, és jelentős büntetés kiszabása mellett döntött.

„Értve a döntés indoklását, azért fenntartom a reményt, hogy szilveszter után az Elnök Asszony a reakciók és vélemények fényében újragondolja az ügyet és egy második körben a többi tíz vádlott kérelmének pozitív elbírálása is megtörténhet”

– fogalmazott Budaházy György.

Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője szerint a hét vádlottnak adott köztársasági elnöki eljárási kegyelem áttörés és biztató a többiekre nézve.

Márciusban a Fővárosi Törvényszék terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt első fokon tizenhét év börtönre ítélte Budaházy Györgyöt. Több másik vádlottat is tíz évnél hosszabb szabadságvesztésre ítéltek (a másodrendűt például 14, a harmadrendűt 15 év fegyházra), de volt olyan is a vádlottak között, aki megúszta másfél év felfüggesztett börtönnel.

Októberben a Kúria arról döntött, hogy Budaházyt kiengedik a börtönből és házi őrizetbe helyezik. Ekkor a Telexnek Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője elmondta, hogy a Hunnia-per alapeljárás továbbra is zajlik, messze még a másodfokú döntés. Már ekkor is felhívta a figyelmet, hogy a per 17 vádlottja már hónapokkal korábban eljárási kegyelmi kérelmeket nyújtott be, amelyekről az Igazságügyi Minisztérium előterjesztése alapján a köztársasági elnöknek kell döntést hoznia. Ezt jelentette be kedden Novák Katalin hivatala.

A Hunnia-perben hozott elsőfokú ítéletről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!