Orbán gondolatai karácsonyra: Minket megillető EU-s pénzek, Soros, Brüsszel, békeellenes Amerika

2022. december 24. – 09:18

Másolás

Vágólapra másolva

„Mi magyarpártiak vagyunk. Az orosz–ukrán háborúban is a magyarok oldalán állunk.”

- fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetnek karácsonyra adott interjújában arra a kérdésre, hogy „a történelem jó vagy rossz oldalán állunk-e”. Szerinte Magyarország érdeke a szuverén Ukrajna fennmaradása, ahogy az is, hogy Oroszország ne fenyegesse Európát, ellenben Orbán úgy látja, az már nem érdekünk, hogy feladjuk a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal.

Orbán arról beszélt, hogy 2022 „a legveszélyesebb év volt a rendszerváltás óta”, hiszen úgy látja, „ha a baloldal nyert volna áprilisban, már háborúban lennénk.” Hozzátette:

„A magyar gazdaság importálja az energiát, és a háború előtt, a szankciók előtt fizettünk ezért évente hétmilliárd eurót. Ez az összeg most 17 milliárd euró, tehát tízmilliárd euró különbözetet kellett előteremtenünk. Ez 4000 milliárd forint, és ez a rengeteg pénz ma kimegy a magyar gazdaságból.”

Orbán mindezért a szankciókat okolja, hiszen kifejtette: „ha egy karácsonyi angyal eltörölné a szankciókat”, nem másfél százalékos növekedést tervezne a magyar kormány jövőre, hanem ötszázalékosat. A magyar miniszterelnök emellett állította azt is, hogy

  • ha az USA békét akarna, béke lenne Ukrajnában;
  • az inflációt „2023 végére letörjük egyszámjegyűre”;
  • az otthonteremtési támogatások esetében lesznek változások, a falusi csok változatlan marad, 2023 első felében pedig a csokhoz sem nyúlnak.

December elején súlyos kritikákat fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban Matolcsy György jegybankelnök, úgy fogalmazott, „bajban vagyunk, Magyarország válságközeli helyzetben van”. Erre is reagáltatta a Magyar Nemzet Orbánt, amire ő csak annyit mondott: ez a beszéd szerinte csak azt jelzi, hogy „a jegybankelnök nehéz helyzetben van”,

„Az én helyzetem sem könnyű, de Matolcsy Györgyé még nehezebb. És ha ilyenkor az ember a nyilvánosság előtt unortodox viselkedésmódot választ, azt is meg lehet érteni.”

Orbán az EU-s pénzekről is beszélt, amiről december közepén született meg a megegyezés Magyarország és az Unió között (az Európai Bizottság áprilisban kezdeményezte elsőként és eddig egyedüliként a magyar kormánnyal szemben az új feltételességi mechanizmus elindítását): korábban a tagállami kormányok 3000, majd 2600 milliárd forintnyi támogatást fagyasztottak be, feltételekhez kötve ennek megkapását. Ugyanezeket a vállalásokat kell teljesítenie Magyarországnak a 2300 milliárd forintos magyar helyreállítási terv kézhez kapásához is. Orbán azonban ezekről a pénzekről most úgy fogalmazott, „Brüsszel kezében” az uniós pénz

„Fegyvernek fegyver [Magyarországgal szemben], de nem kard, csak bicska.”

A miniszterelnök az uniós pénzekről úgy fogalmazott: „persze az apróért is le kell hajolni” – arra célozva, hogy Magyarország költségvetésében szerinte nem kiemelkedően jelentősek az EU-s pénzek. Hozzátette: ezalatt a fentebb írt támogatások első felére gondol, a második, a magyar helyreállítási tervre vonatkozó már jelentős, de az már „a tiszteletlenség minősített esete”, hogy ezt nem adják oda a „magyargyűlölő brüsszeli bürokraták”.

Az EU-s korrupciós botrányra Orbán azt mondta, „ezt a mocsarat le kell csapolni”, majd hosszasan kifejtette, hogyan kapcsolódik ide Soros György:

„Ha valaki uniós képviselőként Soros György támogatottjainak titkos listáján szerepel, és pénzt meg mindenféle egyéb támogatást kap azért, hogy a Soros György üzleti érdekeit keresztező országokat, például Magyarországot, valótlanságokra alapozott jelentésekben elítélje, innen nincsenek is olyan messze a készpénzzel teli bőröndök.”

Orbán arról is beszélt, hogy Brüsszel azért „magyargyűlölő”, mert „Magyarország sikeres” és „addig marad a brüsszeli toporzékolás, mert van egy európai ország, amely keresztény fundamentumon áll, épít a múltjára, és nemzeti alapon jelöli ki a jövőjét.” Kifejtette a miniszterelnök azt is a „dollárbaloldal és dollármédia kapcsán”, hogy akik külföldi pénzeket fogadnak el, azok arra a sorsra szánják Magyarországot, hogy Európával együtt „betagozódjon az Európai Egyesült Államokba”.

Kifejtette Orbán azt is, hogy „ő a pedagógusok oldalán áll”, de nem a „tiltakozás törvénytelen formái mellett”. Jövőre 10%-os béremelést ígért a szakmának, illetve kifejtette, hogy az EU-s pénzekkel három, azok nélkül hat évbe kerül a „jóval nagyobb bérnövekedés elérése”. Orbán interjúja végén súlyos esetnek nevezte Manfred Webert, majd a magyaroknak azt üzente: „Magyarország és minden magyar át fogja vészelni ezt a válságot, és megint emelkedő pályára állunk. Együtt.”

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!