Megjelent a rendelet, 20-ról 32 százalékra emelkedik a pedagógusok szakmai pótléka

2022. december 16. – 21:28

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, amelyet Pintér Sándor a közoktatási konzultáción még péntekre ígért. A béremelésről szóló kormányrendelet helyett ugyanakkor ez a szöveg a szakmai bérpótlék 20-ról 32 százalékra emeléséről rendelkezik, méghozzá Orbán Viktor kormányfő szignójával.

A kormány a veszélyhelyzeti felhatalmazás adta rendeletalkotási jogával élve döntött arról, hogy – szövegszerűen:

„A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 16. § (11) bekezdésében a ”húsz„ szövegrész helyébe a ”harminckettő„ szöveg lép. Ez a rendelet 2023. január 1-jén lép hatályba.”

A hivatkozott kormányrendelet ominózus, ma még hatályos szövegrésze pedig úgy szól:

„A pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó foglalkoztatott a (9) bekezdésben foglaltak alapján a pótlék és illetményeltérítés nélkül számított illetménye húsz százalékának megfelelő ágazati szakmai pótlékra jogosult.”

Mindezek alapján a kormány nem illetményemelésről, illetve munkabéremelésről döntött, hanem az ágazati szakmai pótlékéról, és ez összességében 10 százalékos növekménynek felel majd meg. Ezt a módszert azonban a szakmai szervezetek már korábban is többször kifogásolták, hiszen a pedagógus munkabérek számítási alapját jelenleg is a 2014-ben meghatározott 101.500,- Ft összegű vetítési alap határozza meg, aminek következtében 2015-től a pedagógus életpálya munkabérei elszakadtak a mindenkori minimálbértől.

A kormány a pedagógusok fizetésének nagyobb megemelését az unióval való megállapodáshoz kötötte, most pedig, hogy elvi megállapodás született az uniós intézményekkel, a kabinet szerint elhárult az akadály ez elől, ám Pintér Sándor meglehetősen óvatosan fogalmazott pénteken még ezzel kapcsolatban: azt mondta, további ígéreteket csak akkor tesz a tanároknak, ha már a számlájukon vannak az uniós források.

Emiatt eddig csupán a korábban megígért 10 százaléknyi emelésről döntöttek, a Belügyminisztérium idevágó, péntek esti közleménye szerint: „a mostani 10%-os béremelés 143 146 ezer iskolai és óvodai pedagógust érint, és a kormány 67,6 milliárd forintot biztosít rá.”

A most megjelent rendelethez megjelent indoklás is azt írja:

„A Kormány elkötelezett a pedagógusok bérének emelése mellett, ezért a hazánknak járó uniós források megérkezését megelőzően is döntést hozott a béremelések folytatásáról. Ennek alapján a rendelkezésre álló hazai források terhére 2023 januárjától az előző évi bérszinthez képest 10%-os béremelésre kerül sor. Amint az Európai Uniós források megérkeznek, a kormányzati vállalásoknak megfelelő mértékű béremelés következő lépéseire is sor kerül.”

Korábban azt ígérte a kormány, ha megérkeznek ezek a pénzek, jövőre 20,8 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal 2025-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten közel 30 százalékkal emelik majd a tanárbéreket, és így 2025-re bruttó 777 ezer forint körül lehet a pedagógusbér. Így a pedagógusok fizetése 2025 januárjára érheti el a diplomás átlagbér 80 százalékát.

Hogy valójában mennyit keres most egy pedagógus, és milyen nagy különbségek vannak az egyes fizetések között, azt ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!