Hat évre ítélték a veronai busztragédia sofőrjét, a szülők gyerekgyilkosnak nevezték

2022. december 15. – 12:07

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön jogerősen 6 év fogházbüntetésre ítélték a veronai buszbaleset sofőrjét – értesült az RTL Híradó. A férfi legkorábban 4 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra. A Híradó tudósítója szerint az ítélet hallatán az elhunyt diákok szülei felháborodtak, és gyerekgyilkosnak nevezték a sofőrt.

A jogerős ítélet szerint 2017. január 21-én a sofőr hibájából halt meg 18 utas, főleg diákok, amikor az őket szállító busz egy autópályahíd pillérjének ütközött, majd kigyulladt.

A bíró novemberben helyt adott a békéscsabai férfi kérelmének, hogy ne adják ki Olaszországnak, ahol hat év szabadságvesztésre ítélték a baleset miatt indított büntetőperben. Ugyanakkor a sofőr azon kérését, hogy három unokája nevelésére tekintettel hadd maradhasson házi őrizetben, a bíróság elutasította, és letartóztatásba helyezte V. Jánost.

A buszbaleset Verona és Velence között történt, amikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait a franciaországi sítáborból hazaszállító busz szalagkorlátnak ütközött az autópályán, és kigyulladt. A buszon összesen 56-an utaztak, 43 diák és 13 felnőtt, tanárok és szülők egyaránt. Ez az egyik legsúlyosabb buszbaleset, ami magyar állampolgárokkal történt külföldön.

A sofőr a vád szerint a tragédia előtt elaludhatott, mivel nem fékezett, és még csak a kormányt sem rántotta el, csak később derült ki, hogy alvászavarral is küzd. A tragédia után nem tartóztatták le, többször költözött azóta, az áldozatok hozzátartozóit viszont nem kereste, nem kért bocsánatot tőlük. A vezetéssel az RTL Híradó korábbi információi szerint nem hagyott fel, 2021-ben ugyanis arról számoltak be, hogy teherautót vezet a férfi. Ez úgy lehetséges, hogy a járművezetéstől való végleges eltiltás csak Olaszország területére vonatkozik, jogilag Magyarországon továbbra is vezethet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!