A 24.hu tulajdonosa a Politicónak: Orbán új szintre emelte a taktikáját

2022. december 11. – 16:55

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút készített a 24.hu tulajdonosával a Politico, amelyben Varga Zoltán egyebek mellett arról beszélt, hogy Orbán Viktor szövetségesei megpróbálták megvenni a lapjait (a Centrál Médiacsoporthoz tartozó újságokat), megvonták tőlük az állami cégek hirdetéseit, és a Pegasus kémfegyverrel is célba vették. A milliárdos korábban is többször beszélt arról, hogy Orbánék az Index után az ő lapját is be akarják darálni.

A 24.hu a legolvasottabb hazai újságok közé tartozik, és azon kevés médium közé a leglátogatottabbak között, ami nem áll függő viszonyban sem a NER-rel, sem más pártpolitikai szerveződéssel.

Varga úgy véli, mivel továbbra sem adja oda a médiaportfólióját kormányközeli köröknek, most a korábbiakhoz képest is nagyobb fenyegetéssel, nyomásgyakorlással néz szembe: több év börtönnel. A magyar adóhatóság (NAV) ugyanis nemrég egy büntetőügy gyanúsítottjaként hallgatta ki őt.

A kormányhű Magyar Nemzet – amely nagyon hamar tudomást szerzett a NAV-nyomozásról – korábban arról írt, hogy a nyomozók azt feltételezik, Varga az egyik hozzá köthető, lényegében EU-s pénzből létrehozott cég áron aluli eladásával több mint félmilliárdos kárt okozhatott az uniós költségvetésnek. Varga azt állítja, hogy a vizsgálat alaptalan. „Teljesen ártatlan vagyok” – mondta a Politicónak.

A Politico felidézi, hogy az elmúlt évtizedben az Orbán Viktorhoz köthető körök átalakították Magyarország médiapiacát, átvették az ellenőrzést a közmédia felett, és több száz médium tulajdonjogát kormánybarát szervezetek kezében összpontosították. Az állami hirdetések hatalmas összegeit a kormány politikai üzeneteit közvetítő médiumokba irányítják.

Varga szerint a mostani „vizsgálat” is része ennek a hosszú ideje tartó, a fogyatkozó szabad hangok elhallgattatására irányuló törekvésnek. Lényegében, mondta, nem róla van szó. „Ez 20 százalékban nekem szól, de 80 százalékban a magyar elit minden tagjának szánt üzenet.” Szerinte azt üzenik: „Ha nem vagy velünk, és ha kinyitod a szád, akkor megtorlás következik”.

Mint mondta, az elmúlt években több mint 200 kormányközeli médium közölt róla támadó, lejárató cikkeket. Az üzletember beszámolt a kormányhoz közel álló személyek hívásairól és üzeneteiről is, akik befolyásolni akarták a 24.hu tartalmát. „Megkerestek minket, hogy »ezek nem jó cikkek, ezeket le kell venni«” – emlékezett vissza. „Erre mi azt válaszoltuk, hogy »ezeket nem tudjuk levenni«.”

A nyomás Varga szerint még az életmódlapokra is kiterjed, különösen a Nők Lapjára, ami a vállalkozó szerint igazán a vidéki nők körében népszerű. „Ha valami nagyon fontos a kormány számára, akkor az a vidéki lakosság” – mondta, megjegyezve, hogy az utóbbi időben voltak olyan kérések, hogy a Fidesz politikusai kerüljenek a népszerű női kiadvány címlapjára. „Ezt eddig mindig visszautasítottuk” – mondta – „és vissza is fogjuk utasítani, mert a lapot a szerkesztők szerkesztik”. Úgy véli, a magyar kormány „a török és az orosz utat” követi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!