Vesztegetés és hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a csengeri örökösnő

2022. december 9. – 08:44

Másolás

Vágólapra másolva

Feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen a csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária vesztegetés és hűtlen kezelés ügyében – értesült a Népszava. A lap szerint P. Mária vesztegetés és hűtlen kezelés miatt nyújtotta be a feljelentést. Beadványa szerint a Kiskun Tender Kft. rajta keresztül küldött Kósa Lajosnak 2014–2015 ben több részletben 68,3 millió forintot, hogy az akkori debreceni polgármester elintézze egy Debrecenben „beragadt”, több százmillió forint kifizetését, ő pedig a Kiskun Tendertől a számlájára érkezett pénzt átadta Kósa Lajosnak.

A feljelentést pár nappal azután adta be a csengeri örökösnő, hogy megszületett a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítélete, ami szerint Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő megsértette P. Mária jó hírnévhez való jogát, amikor azt állította: csalásért korábban elítélték. A Debreceni Törvényszék közleménye szerint az első fokon eljáró bíróság fele-fele arányban adott igazat a peres feleknek.

A csengeri örökösnőhöz kapcsolódó botrány a 2018-as választás előtt robbant ki, akkor az röpítette az ügyet az országos médiába, hogy Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti képviselője és korábbi miniszter több dokumentum szerint is érintett volt az ügyben. Az örökösnő azt állította, Németországban meghalt apjától rengeteg pénzt örökölt, de ahhoz, hogy hozzájusson az örökséghez, pénzre van szüksége.

A büntetőügy vádirata szerint P. Mária sokakat vert át ezzel, többen is adtak neki kölcsönt, mert elhitték, ha egyszer megjön az örökség, busásan visszafizeti majd nekik. Több dokumentum is tanúskodik arról, hogy Kósa Lajos is szeretett volna kapni ebből az örökségből, korábban előkerült egy közjegyzői irat, ami szerint az örökösnő 800 millió forintot adott volna Kósa anyjának, a Partizán pedig bemutatott egy másik dokumentumot is, ami 25 millió euró (azaz mai árfolyamon több mint 10 milliárd forint) ajándékozásáról szólt. A csengeri örökösnő ősszel a Partizánnak adott hosszú interjút, erről itt írtunk bővebben.

Az ügy részleteiről korábbi cikkeinkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!