Torontói főkonzullá nevezik ki az exjobbikos Bencsik Jánost

2022. december 9. – 14:43

Másolás

Vágólapra másolva

Kanadában kap megbízást a korábban Jobbikban politizáló, majd saját pártját megalapító Bencsik János. Jövőre már torontói főkonzulként fog dolgozni – tudta meg a hvg.hu.

„Annyit mondhatok csak, hogy novembertől a Külgazdasági és Külügyminisztérium felkészülő diplomatája vagyok”

– szűkszavúan ennyit reagált a lap megkeresésére, mikor arról kérdezték, hogy meg tudja-e erősíteni kinevezését. A további kérdésekkel a külügyhöz irányított a politikus, ahonnan egyelőre nem érkezett válasz. Azt nem akarta kommentálni, hogy esetleg a szemére vethetik majd, hogy ezzel a megbízatással valamiféle szívességet tesz neki a kormánypárt, miután kilépésével tovább gyengíthette az akkor Jakab Péter vezette Jobbikot.

Bencsik János 2009-ben lépett be a Jobbikba, tíz évvel később már a párt budapesti elnöke volt. Az előző ciklusban került be a parlamentbe, mikor Szávay István mandátumát átvette. 2020-ban kilépett a Jobbikból, függetlenként folytatta. Kilépése után alapította mozgalmát, a Polgári Választ, ami 2021-ben párttá is alakult. Később bejelentették, hogy önállóan indulnak a választáson, végül úgy döntöttek, hogy egyetlen választókerületben indulnak. Többször is hangoztatták, hogy a Polgári Válasz „nem kamupárt”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!