Nyolc tanár kirúgása újabb tüntetési hullámot indított el

2022. december 9. – 18:50

Másolás

Vágólapra másolva

Az újabb tüntetési hullámot az váltotta ki, hogy november 30-án nyolc tanárt bocsátottak el a törvénytelen munkabeszüntetésben való részvétel miatt. Köztük a Karinthy Frigyes Gimnázium hat, az Eötvös József egy és a Vörösmarty Mihály Gimnázium egy tanárát. A tankerületek szerint a többszöri polgári engedetlenség a diákok tanuláshoz való jogát korlátozza.

A történtek után a Vörösmarty egyik tanára, Kosztra Gábor felmondott az iskolában, szerinte éppen a kollégáik elbocsátása korlátozza a gyerekek tanuláshoz való jogát. Már az elbocsátások napján újra tüntettek a fővárosban, diákok több mint egy hete virrasztanak a Belügyminisztériumnál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!