A CEU megnyitja budapesti könyvtárát

2022. december 6. – 11:19

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben az egekbe szökő rezsiszámlák miatt idén télen több színház, uszoda, könyvtár bezár, a Közép-Európai Egyetem (CEU) könyvtára nyitva áll – közölte az egyetem.

A CEU budapesti könyvtára Fotó: Végel Dániel / CEU
A CEU budapesti könyvtára Fotó: Végel Dániel / CEU

A több, mint 400.000 címes könyvtár, ahol 61.000 online folyóirat és a legfontosabb társadalom- és humántudományi adatbázisok várják a látogatókat, hétköznaponként reggel kilenc és délután hat óra között, szombaton pedig tizenkettő órától hat óráig látogatható. Az V. kerületi, ötemeletes épület négyszáz olvasót tud egyszerre befogadni.

A kormány 2017-ben fogadta el a felsőoktatási törvény lex CEU néven elhíresült módosítását, ami szigorította a külföldi egyetemek magyarországi működésének feltételeit, és bár az Európai Bíróság kimondta, hogy a törvény uniós jogot sért, az egyetem vezetősége 2018. december 3-án bejelentette, hogy amerikai akkreditációjú képzéseiket 2019 szeptemberétől már nem Budapesten, hanem Bécsben indítják el. A lex CEU azóta érvényét vesztette, az egyetem kutatóintézetet hozott létre Budapesten.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!