Nagyon nem akarta kimondani a német tévének Kovács Zoltán, hogy szeretné, ha Ukrajna megnyerné a háborút

2022. december 1. – 22:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Deutsche Welle Conflict Zone című műsorának volt vendége Kovács Zoltán kormányszóvivő, akit Tim Sebastian kérdezett többek között az ukrajnai háborúval, a magyar kormány feltűnő oroszbarátságával és Orbán fajkeveredéses nyilatkozatával kapcsolatban. Ez az az adás, amelyben Kovács egy bekeretezett Népszabadság-címlap előtt nyilatkozott a DW-nek.

Sebastian igyekezett többek között kimondatni Kováccsal, hogy szeretné-e, ha Ukrajna nyerné a háborút, de Kovács csak a hónapok óta ismételgetett kormányzati mantrát mondta fel, miszerint a magyar kormány a béke pártján áll.

Önök Oroszország trójai falovai a NATO-ban?

– tette fel a kérdést a riporter, amire Kovács se nemmel, se igennel nem válaszolt, helyette megkérte Sebastiant, hogy idézze őt pontosan, hiszen a magyar kormány a kezdetek óta a béketárgyalásokat és a tűzszünetet sürgeti a konfliktusban. Kovács állítása szerint a magyar kormány folyamatosan kéri Oroszországot a harcok beszüntetésére és arra, hogy vonuljanak ki Ukrajnából, hiszen egyértelműen megsértik a nemzetközi jogot, ahogy szerinte Krím elcsatolása is jogtalan volt 2014-ben.

Azt a kormányzati narratívát is felmondta újra, hogy Amerika, a NATO és az EU nyugati államainak egy része a szankciókkal nem megoldotta a konfliktust, hanem tovább eszkalálta azt. A műsorvezető hiába hozza fel többször, hogy a béketárgyalások Moszkvának kedveznének, és bebetonoznák a jelenlétüket a már elfoglalt ukrán területeken, Kovács erre érdemi reakciót nem tud adni, hanem elmondja újra, hogy a szankciók nem működnek.

Később a riporter a magyar és az orosz kormány közti kiemelkedően jó kapcsolatra tér rá, amivel kapcsolatban Kovács elmondja, hogy nincs szorosabb vagy intenzívebb kapcsolatuk Oroszországgal, mint mondjuk Németországnak. Erre elhangzik ellenérvként, hogy akkor 13 év alatt miért találkozott 12 alkalommal a magyar vezetés az orosszal, de Kovács erre is csak azt reagálja, hogy a riporter biztos nem számolta meg, hogy más országok vezetőivel hányszor találkozott a magyar kormány.

Kovács azzal védi az oroszokkal való kiemelten jó kapcsolatát a magyar kormánynak, hogy függőségi viszonyban vagyunk, hiszen tőlük importáljuk például a gázt és az olajat is. Ez egyébként szerint egy történelmi örökség, amelyről nem a mostani kormány tehet, bár arról nem volt szó, hogy a Fidesz 2010 óta semmilyen lépést sem próbált megtenni az oroszoktól való energetikai függetlenedés érdekében sőt, Paks II.-t konkrétan az oroszok építik.

Szóba került Orbán Viktor oroszországi látogatása is februárban, ahonnan úgy tértek vissza, hogy a magyar miniszterelnöknek sikerült elérnie a békét Moszkvában, hogy aztán három héttel később Oroszország lerohanja Ukrajnát. A riporter éppen ezért kudarcnak tartja Orbán béketárgyalását Vlagyimir Putyinnal, de Kovács erre annyit reagált, hogy más nagyobb országok vezetői sem jártak sikerrel.

Az interjú vége felé szóba került Orbán tusványosi beszéde a faji keveredésről, és hogy miért gondolja azt a magyar kormány, hogy valamiféle nemzetközi fehérellenes összeesküvés folyik Magyarország ellen, és végül Kovács is arról beszélt, hogy Orbán tusványosi beszédét nácinak vagy rasszistának tartani valójában csak a szokásos illiberális boszorkányüldözés része. A legvégén a műsorvezető megkérdezi Kovácsot, hogy szeretné-e egyáltalán, hogy megnyerje Ukrajna a háborút, amire mindössze annyi választ kap a kormányszóvivőtől, hogy „békét akarunk”, majd később le is zárták a beszélgetést.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!