Kovács Zoltán a bezáratott Népszabadság bekeretezett címlapja előtt adott interjút a német tévének

2022. december 1. – 17:15

Másolás

Vágólapra másolva

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a német DW-nek adott interjút, azonban a Média1 kiszúrta, hogy a fideszes politikus pont egy olyan helyszínt választott a beszélgetéshez, amelynek a hátterében egy érdekes kis dekoráció is látszik. Méghozzá a fideszes körök által 2016-ban bezárt Népszabadság sajtószabadságról szóló címlapja bekeretezve.

„Megszűnt Magyarországon a sajtószabadság” – áll a bekeretezett címlapon a szöveg. Ugyebár a Népszabadságot azután záratták be, hogy éppen Rogán Antal magánhelikopterezős ügyeiről írtak. Az újságot kiadó céget, vagyis a Mediaworksöt nem sokkal a lap megszüntetése után a tulajdonos Mészáros Lőrincnek adta el.

Mindezek ellenére a Fidesz és a kormány azóta is bőszen tagadja, hogy bármi közük is lett volna a Népszabadság bezáratásához, még azok után is, hogy később Mészáros ingyen felajánlotta a komplett Mediaworksöt a KESMA-nak. Annak a fideszes médiavállalatnak, amelynek létrejöttét nemzetstratégiai fontosságúnak minősítette a kormány, így semmi akadályt nem tudott a GVH vagy az NMHH sem gördíteni az elé, hogy bekerüljön a KESMA alá a komplett magyar média nagy része.

Adja magát a kérdés, hogy vajon milyen megfontolásból érezte Kovács Zoltán fontosnak, hogy egy jobboldalon mindig is megvetett, azóta pedig megszüntetett újságnak pont azt a címlapja kereteztesse be, ami a sajtószabadságot síratja Magyarországon? Pláne úgy, hogy éppen Kovács volt az 2016-ban, aki kikérte magának Ausztriában, hogy a Fidesznek bármi köze lett volna az egészhez, és az egészet a „piac törvényeivel” magyarázta.

Kerestük Kovács Zoltánt is, hogy ugyan miért van nála bekeretezve a bezáratott Népszabadság egyik címlapja, ahogy választ kapunk, frissítjük a cikkünket. A DW riportja egyébként este 8 körül kerül adásba, de az előzetes alapján izgalmas beszélgetésre lehet számítani, mert a riporter nagyon szeretné kimondatni Kováccsal, hogy szeretné, ha Ukrajna nyerné a háborút, de a fideszes politikus láthatóan nem hajlandó ezt elismerni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!