Az Eötvös Gimnázium diákjai tapssal köszöntötték az érkező tanárokat reggel

2022. december 1. – 08:24

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti Eötvös József Gimnázium több száz diákja csütörtök reggel már nyolc előtt felsorakozott az épület előtt, és tapssal köszöntötték minden egyes érkező tanárukat – válaszul arra, hogy szerdán kirúgták az egyik matematika–biológia szakos tanárt.

Az egyik diák elmondta, hogy ezt a diákok maguk szervezték, és ezzel szeretnék jelezni, hogy megbecsülik a tanáraikat. A reggeli sorfal és tapsolás mellett ülősztrájkba is kezdenek az iskolában, a második, harmadik és negyedik órára nem fognak bemenni.

A sorfal egy szakasza a Reáltanoda utcában, az ajtóban egy kinéző tanárral – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
A sorfal egy szakasza a Reáltanoda utcában, az ajtóban egy kinéző tanárral – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

Csütörtökön tizenhat iskolában kezdenek polgári engedetlenségbe, többek között az Eötvösben – válaszul arra, hogy szerdán a Belügyminisztérium közleményéből derült ki: az Eötvös József Gimnázium egy, a Karinthy Frigyes Gimnázium hat és a Vörösmarty Mihály Gimnázium egy tanárának szűnik meg rendkívüli felmentéssel a közalkalmazotti jogviszonya december elsejétől a polgári engedetlenségben való részvétele miatt.

Csütörtök reggel nyolcig ezek az intézmények csatlakoztak az engedetlenséghez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!