L. Ritók Nóra: A gyermekvédelmi és a szociális törvény miatt rosszabb a helyzet, mint a 80-as években

2022. november 28. – 08:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az Igazgyöngy Alapítvány alapítója szerint a másságot elítélő gyermekvédelmi törvény és az állam felelősségét megszüntető szociális törvény miatt most sok szempontból rosszabb a helyzet, mint a 80-as években, L. Ritók Nóra a Népszavának adott interjújában beszélt a pedagógusok helyzetéről, adományozásról, szegénységről is. Arra a kérdésre, hogy ugyanott tartunk-e, mint a 80-as években, amikor egy igazgató szerint a gyereknek jobb volt, ha megtanult beállni a sorba, L. Ritók Nóra azt válaszolta, hogy rosszabb a helyzet.

„A másságot elítélő gyermekvédelmi törvény vagy az állam felelősségét megszüntető szociális törvény még azokon is túltesz, amit akkor megéltünk” – mondta. A Berettyóújfalu térségében tevékenykedő alapítvány vezetője szerint az is egészen hátborzongató, hogy a pedagógus-továbbképzésekben visszahozzák a roma pedagógia gondolatát.

A roma gyerekhez nem kell másfajta pedagógia, ahogy nem kell a német vagy az ukrán gyerekhez sem, és az egészségügyben sincs helye effélének! Ez olyan kaput nyit meg, amiben a kirekesztés, a rasszizmus kiteljesedhet.

A Prima Primissima díjas pedagógus szerint sokkal szerencsésebb lenne a generációs szegénység és a szocializációs minták átörökítése felől megközelíteni ezt a kérdést.

L. Ritók Nóra beszélt arról is, hogy karácsony körül sok civil szervezet keresi meg őket, hogy tudnak-e átadni adományokat, mert nekik nem adnak eleget az emberek. Az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója szerint ez azért van, mert ezek a szervezetek nem láthatóak eléggé. „Mindig megkérdezem, miért nem vagytok láthatók? Tipikusan azt felelik, nem akarják, hogy kiderüljön, mekkora egy településen a szegénység, mert akkor szembekerülnek az önkormányzattal. Így nem lehet semmire jutni. Mintha két világ lenne, és azt hiszem, mi a valóságot képviseljük” – mondta.

Az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója a rendszer strukturális átalakításában látja a megoldást a társadalmi leszakadás mérséklésére. „Ebben az általános iskola, az alapozó szakasz a legfontosabb” – mondta.

Az Országgyűlés múlt hétfőn szavazta meg a szociális törvény módosítását is tartalmazó salátatörvény-javaslatot, amit a párbeszédes Szabó Tímea korábban „Lex Megdöglesznek” nevezett. A módosítással alapjaiban írták át az 1993-ban elfogadott szociális törvényt. A 160 oldalas salátatörvénybe elbújtatott módosítás szerint

az állam ezentúl csak végső esetben segítene a rászorulókon, amikor már a család és az önkormányzat is kudarcot vallott.

A megszavazott javaslat azt is kimondja, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, amire eddig nem volt példa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!