Lázár János azt ígéri, mindent megadnak Budapestnek, de számára a vidék az első

2022. november 25. – 06:12

Lázár János azt ígéri, mindent megadnak Budapestnek, de számára a vidék az első
Lázár János építési és beruházási miniszter a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági fórumon Debrecenben 2022. november 24-én – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Lázár János csütörtökön Debrecenben, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara gazdasági fórumán először beszélt a közlekedést érintő terveiről, mióta a megszüntetett Technológiai és Ipari Minisztériumtól az ő tárcájához került a terület.

Az építési és beruházási miniszter az MTI tudósítása szerint méltatta a nemrég lemondott Palkovics László munkáját, akinek a minisztersége idején szerinte átalakult a magyar ipar és a közlekedés. A mobilitást Lázár is fontosnak tartja, ennek társadalmi vetülete is van szerinte. Ha valakinek több mint egy órát kell utaznia a munkahelyére, előbb-utóbb közelebb is költözik ahhoz, ez pedig a kisebb települések elnéptelenedéséhez vezet.

Ezért prioritásnak nevezte az állam kezelésében lévő 32 ezer kilométer alsóbb rendű útvonal korszerűsítését, a 174 járásközpont elérhetőbbé tételét és a mobilitás biztosítását. Arról a szándékról is beszélt, hogy „ne minden út Budapestre vezessen, ne Budapest központú legyen a fejlesztés”, de hozzátette:

vele a főváros is jól jár, a nemzet fővárosának mindent megadnak, ez ugyanakkor nem jelentheti azt, hogy a vidék ne fejlődjön.

„Az országot sínre kell tenni” – mondta a miniszter a vasútfejlesztési terveiről, majd rögtön hozzátette, hogy amíg ez megvalósul „fejezzék be az autósok üldözését Magyarországon”, az autóhasználókat szerinte nem ellehetetleníteni, hanem támogatni kell.

Lázár János összevont közlekedési megyebérletek bevezetését szorgalmazza. Példaként azt említette, hogy míg Budapesten és agglomerációjában havi 9500 forintos bérlettel 40-45 ezer járatot lehet igénybe venni, ugyanennyi pénz Hajdú-Biharban tíz kilométer megtételére elég.

Megemlített néhány konkrét, prioritást élvező fejlesztési tervet is. Ilyen

  • a Budapest-Belgrád vasútvonal építésének felgyorsítása,
  • a V0-ás déli körvasút,
  • a teljes HÉV-rendszer megújítása, és
  • a Budapest-Kolozsvár közötti gyorsvasút.

Lázár János arról is beszélt a fórumon, hogy alapvető változás lesz a fejlesztéspolitikában: számára a vidék az első, a vidéki beruházások, építkezések, közlekedési fejlesztések támogatása.

Ennek érdekében két törvénycsomag előkészítése zajlik, ami teljesen átrendezi a magyar gazdaság rendkívül sérülékeny építőipari szeletét. A készülő beruházási kerettörvény legfontosabb céljának azt nevezte, hogy folytassák az állami fejlesztéseket a közjó érdekében, jobb legyen az állami beruházások előkészítése,

„magyar alapanyagból, magyar szaktudással, magyar munkából, magyar profit szülessen”.

Ezen kívül a teljes magyar építési szabályzatot is felülvizsgálják a szakmai szervezetek bevonásával. A tárcavezető az akadályok, a bürokrácia lebontását ígérte, aminek egyik célja, hogy „Magyarország civilizációs szintet lépjen”, ugyanakkor – mint mondta – „polgári jóízlést kell érvényesíteni a beruházásokban, (...) jót, jobban, jó ízléssel kell építeni”.

Fontos célnak nevezte azt is Lázár, hogy a jövőben a helyi közösségek hozzájárulása nélkül ne lehessen beruházásokról dönteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!