Nem Maróth Gáspár kerül a Miniszterelnök Katonai Irodájának élére

2022. november 16. – 07:22

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex megkeresésére szerdán reggel cáfolta Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan azt a sajtóhírt, amely szerint a november 15-i hatállyal felmentett korábbi védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkár, Maróth Gáspár fogja vezetni a Miniszterelnök Katonai Irodáját.

Erről a közvetlenül a miniszterelnök alá tartozó szervezeti egységről néhány napja jelent meg tájékoztatás a Magyar Közlönyben, és az derült ki róla, hogy akárcsak a Miniszterelnöki Iroda és a Miniszterelnöki Programiroda, ez is a miniszterelnök munkájának segítségét és feladatainak ellátását szolgálja. A miniszterelnök pedig közvetlenül irányítja a Miniszterelnök Katonai Irodája vezetőjének tevékenységét.

Az iroda tevékenységéről azt írták: „a Miniszterelnök Katonai Irodája ellátja a miniszterelnök által meghatározott, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség feladatainak végrehajtásával és működésének nyomon követésével kapcsolatos feladatokat, valamint figyelemmel kíséri a haderő- és védelmi ipari fejlesztési stratégiák és programok vezetői szándék szerinti megvalósulását”.

Maróth neve kedden merült fel lehetséges opcióként az iroda élére, miután megjeent Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter nyilatkozata az MTI-ben. Ebben Palkovics László új pozíciója mellett arról is beszélt, hogy miért menesztették azonnali hatállyal hétfő este Maróth Gáspárt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkárát. A tárcavezető szerint véget ért a Honvédelmi Minisztérium munkájának átszervezése, a tárca feladatainak beazonosítása és kijelölése, és így újra kell szabni az államtitkárság feladatait is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!