A Széchenyi fürdő termálvizével is fűtik a félkész Biodómot

2022. november 9. – 15:04

A Széchenyi fürdő termálvizével is fűtik a félkész Biodómot
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A félbehagyott budapesti Biódomban járt a Válasz Online, aminek részletes beszámolója szerint a 38 ezer tonnányi vasbetonból álló, jelenleg használhatatlan állatkerti betonhegy távfűtésére november 1. óta a Széchenyi fürdő termálvizével is rásegítenek, mert az épület belső hőmérséklete nem mehet 14 fok alá. A lap azt írja, hogy így megoldható ugyan az év utolsó két hónapja, de a januártól várható magasabb áramárat, és a további temperáló fűtést a főváros már nem fogja vállalni.

A beszámolóból az is kiderül, hogy a monstrum fölötti fóliakupola 964 darab egyedileg gyártott fólia háromszögből áll, ezek ára darabonként 6 millió forint volt. A Biodóm további legjei a teljesség igénye nélkül:

  • legmagasabb pontján 36 méter magas, két méterrel magasabb, mint az állatkerti Nagyszikla;
  • ötszintes, ebből négyet a látogatók is bejárhatnának;
  • a tervezett látogatói útvonal két kilométer hosszú, amelynek során 122 állatfaj egyedeivel találkozhatnánk;
  • és lenne egy csomó nagy méretű röpde rengeteg madárral, sokféle majom, az éjszakai erdő jellegzetes állatai, az akváriumban ráják, cápák, sok trópusi tengeri és édesvízi hal;
  • a medencében álló víztömeg két éve vár krokodilok érkezésére.

A szerkezetkész épület viszont továbbra is befejezetlenül áll, miután a fővállalkozó Market 2020 novemberében levonult. A beszámoló szerint a Biodóm most „olyan, mint egy irodaház, amelyből hiányzik minden belső dekoráció, berendezés, bútor, de működik benne az összes közmű, van víz és áram, az épület alapvetően áll, csak éppen a tervezett céljára még nem használható”.

Ahogyan korábban megírtuk, a fővárosnak nincs pénze a félkész betontömb fenntartására, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes nyáron azt mondta, hogy még az is megtörténhet, hogy a főváros egyszerűen felhagy az őrzésével és fűtésével, ha az állam nem vállalja az építés befejezését. Ehhez egyébként még 20 milliárd forintra lenne szükség.

Az 1,7 hektárnyi területen épülő biodóm a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2019. december 17-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI Az 1,7 hektárnyi területen épülő biodóm a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2019. december 17-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Az 1,7 hektárnyi területen épülő biodóm a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2019. december 17-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Karácsonyék már tavasszal jelezték, hogy átadnák a projektet a telekkel együtt az államnak, mert a fővárosnak nincs pénze a befejezésre, amely költségét 15-20 milliárdra becsülték. A kormány egyelőre nem reagált az ajánlatra, de meglepő lenne, ha elfogadnák, miközben minden állami beruházást felfüggesztettek a válság miatt.

A Biodóm projektet még a fővároshoz tartozó Állatkert előző igazgatója, Persányi Miklós lobbizta ki Tarlós István főpolgármestersége alatt, az eredeti felállás szerint a kivitelezést a kormány finanszírozta, a beruházást pedig az Állatkert felügyelte. Aztán megcsúsztak a költségek, Tarlóst Karácsony Gergely váltotta, az épület pedig évek óta befejezetlenül áll.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!