Nincs pénze a fővárosnak a Biodóm fenntartására

2022. augusztus 26. – 09:33

Nincs pénze a fővárosnak a Biodóm fenntartására
Az 1,7 hektárnyi területen épülő Biodóm a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2020. szeptember 11-én – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Még az is megtörténhet, hogy a főváros egyszerűen felhagy a félig kész Biodóm őrzésével és fűtésével, ha az állam nem vállalja az építés befejezését. Erről beszélt Kiss Ambrus a Népszavának.

A főpolgármester-helyettes szerint gyorsan eljöhet az a pillanat, amikor a városvezetésnek döntenie kell: az idősotthonait, szociális intézményeit fűti vagy egy üres, hasznavehetetlen építményre költ. A Biodóm fenntartása tavaly 625 millióba került, az idén ez már közelíti az egymilliárdot, jövőre pedig az energiaárak függvényében 1,5-2 milliárdot is elvihet a fővárosi költségvetéséből.

Karácsonyék már tavasszal jelezték, hogy átadnák a projektet a telekkel együtt az államnak, mert a fővárosnak nincs pénze a befejezésre, amely költségét 15-20 milliárdra becsülték. A kormány egyelőre nem reagált az ajánlatra, de meglepő lenne, ha elfogadnák, miközben minden állami beruházást felfüggesztettek a válság miatt.

A Biodóm projektet még a fővároshoz tartozó Állatkert előző igazgatója, Persányi Miklós lobbizta ki Tarlós István főpolgármestersége alatt, az eredeti felállás szerint a kivitelezést a kormány finanszírozta, a beruházást pedig az Állatkert felügyelte. Aztán megcsúsztak a költségek, Tarlóst Karácsony Gergely váltotta, az épület pedig évek óta befejezetlenül áll.

Kiss Ambrus egy csütörtöki háttérbeszélgetésen úgy fogalmazott: nem tudja megmondani, hogy Budapest költségvetése kibírja-e ezt az évet. Három lehetséges forgatókönyvről beszélt, és ezek között a technikai csőd is szerepel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!