A pedagógusok többsége szerint magasabb bér járna a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozóknak

2022. november 4. – 08:05

Másolás

Vágólapra másolva

Több tízezer pedagógus vett részt a Belügyminisztérium online kérdőíves kutatásában, amelyben a közoktatásról kérték ki a véleményüket. A minisztérium közleménye szerint a kérdőív eredményei irányadóak a kormánynak a további pedagógusbér-emelés tervezésében. „A cél, hogy a pedagógusok átlagbére 2025-re elérje a diplomás átlagbérek 80 százalékát” – írták.

A felmérés két körben folyt, június 13-26., illetve szeptember 1-20. között. Az első felmérésben nemcsak pedagógusok, hanem a nevelést segítő munkatársak is részt vehettek. A kutatás részletes elemzése az Új köznevelés című lap októberi számában jelent meg, amely elérhető az Oktatási Hivatal honlapján.

A júniusi konzultációt 24 ezren, a szeptemberit már több mint 33 ezren töltötték ki. A felmérések az ideális csoport- és osztálylétszámokkal, a munkakörülményekkel és a juttatásokkal, a pedagógusok és a gyermekek védelmével, a pedagógusok teljesítményének értékelésével a munka minőségének elismerésével kapcsolatban kérték ki a tanárok véleményét.

A kérdőív eredményeit ismertetve azt írták: az ösztönzéssel kapcsolatban legtöbben a pedagógusok további béremelését jelölték meg a legfontosabbnak.

  • Nagy többség (84 százalék) értett egyet azzal, hogy a leghátrányosabb helyzetű térségekben, illetve a magas arányban hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel, tanulókkal foglalkozó pedagógusoknak indokolt többletjuttatást biztosítani.
  • A válaszadók 70 százaléka értett egyet azzal, hogy a pedagógusok díjazása a jövőben vegye figyelembe a teljesítmény értékelését és differenciáljon a munka minősége alapján.
  • A pedagógusok 91 százaléka többnyire vagy teljes mértékben egyetértett azzal, hogy a biztonságos iskolai légkör jelentős hatással van a gyermekek, tanulók teljesítményére. Még többen voltak azok, akik szerint az eredményes nevelő-oktató munkához szükség van arra, hogy az osztályteremben és az iskolában is mindenki betartsa az alapvető viselkedési szabályokat.
  • A válaszadók 78 százaléka szerint fontos a pedagógusok konfliktuskezelési, stresszkezelési készségeinek fejlesztése. A pedagógusok kétharmada azzal is egyetértett, hogy az iskolaőrség bevezetése indokolt az olyan iskolákban, ahol arra igény mutatkozik.
  • Megosztottak a pedagógusok a munkaterheléssel kapcsolatban: egy részük megfelelőnek, másik részük soknak tartja a heti kötelező óraszámot. A pedagógusok 70 százaléka egyetértett azzal, hogy a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozók fokozottabb bevonása segíthetné a pedagógusok munkaterhének csökkentését.
  • A pedagógusok teljesítményének értékelésével kapcsolatban a válaszadók 75 százaléka egyetértett vagy többnyire egyetértett azzal, hogy a pedagógusokat további szakmai fejlődésre és még magasabb minőségű munkavégzésre ösztönzi, ha rendszeres visszajelzést kapnak a teljesítményükről.
  • A kitöltők több mint 60 százaléka többnyire, 22 százaléka pedig lényegében egyetértett azzal, hogy a teljesítmény értékelésében mind a külső, mind a belső, intézményen belüli értékeléseknek fontos szerepe van.
  • A felmérésben részt vevők 71 százaléka legalább közepesen – de 42 százalékuk többségében vagy teljesen – egyetértett azzal, hogy középiskolában és az általános iskola felső tagozatánál segítené az intézményvezető értékelését, ha az adott pedagógus munkájáról visszajelzést kapna a tanulók véleményéről is. A szülők véleményének figyelembevételét ennél jóval kevesebben tartják fontosnak.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!