Mi visz rá egy rendőrt, hogy hajléktalan embereket rugdosson meg?

Azzal vádolnak két mohácsi rendőrt, hogy hajléktalan embereket bántalmaztak és aláztak meg. Mindezt fel is vették a mobiljukkal, és a videót továbbküldték egyik társuknak. Ő is a vádlottak között van, mivel nem jelentette az esetet. A két bántalmazott hajléktalan férfi közül az egyikük ráadásul egy fogyatékossággal élő, részleges gondnokság alatt álló ember, ami még súlyosabbá teszi az ügyet. Mindez tavaly januárban történt, a szeptemberi előkészítő ülésen a bántalmazással vádolt két rendőr nem ismerte el bűnösségét. A mohácsi eset egy sor súlyos kérdést vet fel.

Hogyan fordulhat elő, hogy hajléktalan embereket bántalmazzanak rendőrök?

Mi vezethet oda, hogy a lakosság védelmére felesküdött rendőrök kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket bántsanak? Miért nem jelentette a bántalmazásokat a harmadik rendőr?

Az is fontos kérdés, hogy a mohácsi ügy vajon a jéghegy csúcsa, azaz máskor is előfordult, hogy rendőrök vernek, aláznak meg hajléktalan embereket, egyszerűen csak nem derülnek ki ezek. Vagy egyedi és kirívó esetről van szó, és csak a véletlennek köszönhető, hogy kiderült.

Utóbbi feltételezést erősítheti, hogy az elmúlt évekből nem nagyon találni hasonló esetet. Idén szeptember bíróság elé állítottak egy férfit, aki két éve viperával halálra vert egy hajléktalant, de ott egy biztonsági őrről van szó, nem pedig rendőrökről. A bántalmazott hajléktalanokat képviselő Utcajogász Egyesület szerint viszont ami Mohácson történt, az egyáltalán nem új jelenség. Inkább arról van szó, hogy a kamerás mobilok elterjedésével jobban láthatóvá váltak a hajléktalanok ellen elkövetett rendőri túlkapások, és könnyebben lebuknak az elkövetők.

Összezárnak, ha balhé van

Uszkiewicz Erik a romák és a rendőrség kapcsolatát kutatta korábban. Szerinte az alacsony érdekérvényesítő képességgel rendelkező társadalmi csoportok – mint amilyenek a hajléktalan emberek is – ellen elkövetett rendőri túlkapásoknál kicsi az esélye a lebukásnak, az áldozatoknak minimális esélyük van arra, hogy végigvigyenek egy ilyen ügyet. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lennének túlkapások. (Erre később még visszatérünk.) Megnehezíti azonban a felderítésüket, hogy ilyen esetekben összezárnak a rendőrök. Ez az erős, összetartásra épülő szervezeti kultúra magyarázhatja, hogy miért nem jelentették a videóra vett bántalmazásokat. A világon mindenhol erős egymásrautaltság jellemzi a rendőrségeket, ez tehát nem magyar sajátosság, tette hozzá a kutató. Néhány éve még létezett a Független Rendészeti Panasztestület, ahová a rendőri intézkedés során tapasztalt jogsértésekkel lehetett fordulni, de Uszkiewicz Erik szerint lényegében eszköztelen volt a testület.

A Február Harmadika kutatásokban 1999 óta minden évben felmérik a hajléktalan emberek életkörülményeit. Ilyenkor több ezer, utcán vagy szálló élő hajléktalant kérdeznek meg országszerte. A 2019-es kutatásban minden hetedik hajléktalan ember mondta azt, hogy valaha bántalmazta rendőr, biztonsági őr vagy közterület-felügyelő. Ez nem elhanyagolható arány, tekintve, hogy becslések szerint 10-15 ezer hajléktalan ember él Magyarországon, de még ennél is többen lehetnek, akik átmenetileg kerülnek ilyen élethelyzetbe egy évben.

Krémer Ferenc rendészetszociológus valószínűnek tartja, hogy a rendőrök gyakran beszélnek megalázó stílusban a hajléktalan emberekkel, bizonyos fokig elfogadhatónak tartják velük szemben a verbális és a fizikai erőszakot. Szerinte erre utal az is, hogy a harmadik rendőr nem jelentette az esetet. Vélhetően ő sem talált kivetnivalót társainak tettében. Korábbi kutatások azt mutatják, hogy eleve nagyon magas az erőszak alkalmazásának elfogadottsága a tisztek és a tiszthelyettesek körében.

A rendőri szleng is beszédes: egy másik kutatásban csótányként utaltak a hajléktalan emberekre.

Többet várnánk a rendőröktől, de ők is ugyanolyan előítéletesek

Krémer Ferenc szerint a magyar rendőrség szervezeti és foglalkozási kultúrájából hiányzik a sérülékeny társadalmi csoportok (romák, hajléktalan emberek, menekültek) védelme. A rendőri képzésben is egyre kisebb szerepet kapnak a kommunikációs és a társadalomtudományi ismeretek, nem tanulnak eleget arról, hogy kell bánni a sérülékeny társadalmi csoportokkal.

A rendőrség etikai kódexében is alig találni erre utalást, csupán üres frázisokat lehet olvasni a rászorulók védelméről. Száz évvel ezelőtti morális elvárások köszönnek vissza a dokumentumban, nagyjából azon a szinten, hogy a rendőr öltözéke mindig legyen rendezett. Más országokban ez nem így van, kimondott célja a rendőrségnek, hogy megvédje azokat az embereket, akik könnyebben válhatnak bűncselekmény áldozatává.

Az Utcajogász Egyesület szerint a rendőrök fiatal kora (23 és 26 évesek a vádlottak) is közrejátszott a történtekben. Ennek annyi alapja lehet, hogy a tiszthelyetteseknek van direkt kapcsolatuk a lakossággal, ők érintkeznek legtöbbet az állampolgárokkal. Jellemzően ők a legfiatalabb tagjai a rendőri állománynak, nekik van a legkevesebb szakmai és élettapasztalatuk, magyarázta Uszkiewicz Erik. Aki pár évet szolgált a rendőrségnél, az már rangidősnek számít, akkora a fluktuáció a szervezeten belül, egyre kevesebb a nagy tudású, tapasztalt rendőr.

A hajléktalan emberekkel szemben a lakosság is előítéletes, és ez alól a rendőrök sem kivételek, ami szükségszerűen kihat a munkájukra is. A diszkriminatív viselkedés – legyen szó hajléktalanokról vagy romákról – generációról generációra öröklődik a rendőri szervezeten belül. Amit csak tovább erősít az a vélekedés, hogy a rendőri szakmát nem az iskolapadban lehet megtanulni. Uszkiewicz Erik szerint ez azért is probléma, mert mégiscsak azt várjuk el a rendőröktől, hogy magatartásukkal példát mutassanak a társadalom többi tagjának. Ezzel kapcsolatban Krémer Ferenc felidézett egy kutatást, amiben azt mérték fel, hogy a rendőrök mennyire elfogadók a külföldiekkel szemben. Ez még a 2015-ös migrációs válság előtt volt, de már akkor is azt találták, hogy a képzésük előrehaladtával egyre kevésbé voltak toleránsak a rendőrök.

Kiszolgálják a politika elvárásait

A politikai közbeszéd és a politikai elvárások is közrejátszanak abban, hogy a rendőrség miként áll a hajléktalanok emberekhez. Különösen igaz ez, ha azt nézzük, hogy az elmúlt években több hajléktalanellenes intézkedést hoztak a Fidesz-kormányok. Ennek legjobb példája az a 2018-as törvény, ami gyakorlatilag betiltotta és büntethetővé tette a közterületen való életvitelszerű tartózkodást, azaz az utcai hajléktalanságot. Még józsefvárosi polgármesterként Kocsis Máté, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője is számos olyan intézkedést hozott, ami a hajléktalan emberek kiszorítását célozta, és még hosszasan lehetne folytatni a sort.

Nem csak a konkrét intézkedésen érhető tetten a hajléktalanellenesség. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter rendszeresen a szeméttel emlegeti egy szinten a hajléktalan embereket, amikor a szerinte romló közállapotok miatt kritizálja az ellenzéki vezetésű fővárosi önkormányzatot. Ebben a kormányközeli média is partner: aki az Origo vagy a Metropol cikkeiből tájékozódik, könnyen hiheti azt, hogy lassan a pokol is jobb hely, mint Budapest. Termékeny talajra hullanak a hajléktalanellenes szólamok, a magyar társadalom jelentős része ugyanis kifejezetten rendpárti.

Ráadásul hazai kutatások azt mutatják, hogy a politikai igények kiszolgálását tekintik legfontosabb feladatuknak a rendőrök, mondta Uszkiewicz Erik. Márpedig az állam elvárása az, hogy a rendőrök eltüntessék a hajléktalanokat az utcákról, a jogalkotók rendészeti eszközökkel próbálnak megoldani társadalmi problémákat. Az más kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Krémer Ferenc szerint maximum ideig-óráig működnek a hajléktalanok ellen hozott intézkedések, és nem azért, mert a rendőrök együttéreznének velük. Egyrészt értelmetlennek és betarthatatlannak tartják a közterületekről való kiszorításukra hozott szabályokat. Másrészt méltatlannak tartják a feladatot, és ez már a Fidesz-kormányok előtt is így volt.

Uszkiewicz Erik alapvető problémának látja, hogy a rendőrség saját önképe szerint mindenhez ért és mindent meg tud oldani, ami láthatóan nem igaz. Ezt mutatja például az is, ahogy a fogyatékkal élő hajléktalan férfival bántak. A rendőrök sokszor a helyszínen próbálnak érvényt szerezni a jogszabályoknak, pedig joguk van mérlegelni, hogy intézkednek-e a hajléktalan emberekkel szemben, vagy sem.

A mohácsi esetnél is dönthettek volna úgy, hogy nem büntetik a hajléktalan férfit a kijárási tilalom megszegése miatt, hiszen egyértelmű volt, hogy nem tudja kifizetni a bírságot. Így is történt, a bírság később elzárásra változott, a börtönben pedig megverték a rabok. Krémer Ferenc ugyanolyan embertelennek tartja a hajléktalan férfi megbüntetést, mint magát a bántalmazást. A rendőröknek arra kellett volna törekedniük, hogy rendeződjön a hajléktalan férfi helyzete, segítséget kellett volna kérniük a helyi hajléktalanellátó szervezettől.

Érzékenyítő képzéseket szervez a rendőrség

A rendőrséget is megkérdeztük, hogy mit gondolnak a mohácsi esetről, mennyire lehet elterjedt szerintük a hajléktalan emberekkel szembeni rendőri erőszak, mit tesznek annak érdekében, hogy a rendőrök kevésbé legyenek előítéletesek a hajléktalan emberekkel szemben. Válaszukban azt írták: „A rendőri intézkedéseket a törvényesség, a szakszerűség és az arányosság elvének betartásával részrehajlás és előítéletek nélkül hajtjuk végre, különös figyelemmel az emberséges, emberi méltóságot tiszteletben tartó bánásmódra.”

Ennek érdekében érzékenyítő képzéseket szerveznek a parancsnoki és a végrehajtó állomány tagjai számára, aminek során megismerik a sérülékeny személyekkel és társadalmi csoportokkal szembeni intézkedésre vonatkozó speciális ismereteket és az intézkedésekre vonatkozó sajátosságokat. „Ennek segítségével empatikusan, ugyanakkor a vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásával képes fellépni az ezekbe a csoportokba tartozó személyekkel szemben, amennyiben azok jogsértést követtek el.” A rendőrség szerint a képzéseken felül a rendőri intézkedést követő parancsnoki revízió vagy kivizsgálás erős garancia arra, hogy

„a rendőrök előítéletmentesen, a törvények által biztosított eszközökkel hajtsák végre intézkedéseiket”.

Enyhe büntetéssel ússzák meg a túlkapásokat

A Magyar Helsinki Bizottság évek óta monitorozza, mi lesz azoknak az ügyeknek a sorsa, amikor rendőri erőszak, túlkapás miatt tesznek feljelentést, mint történt a mohácsi ügyben. 2020-ban 371 esetben tettek feljelentést bántalmazás miatt, 68 esetben pedig kényszervallatás miatt. Ugyanakkor beszédes, hogy 2010 óta évről évre egyre kevesebb ilyen ügy van. Moldova Zsófia, a Magyar Helsinki Bizottság jogállamiság és büntető igazságszolgáltatás programjának vezetője azt mondta, nehéz megmondani, hogy ennek mi lehet az oka. Az optimista verzió az, hogy úgy tűnik, csökkent az ilyen típusú bűncselekmények száma. A másik lehetséges olvasat, hogy nőtt a látencia, mivel sokak számára egyértelmű, hogy nem egyszerű feltárni ezeket az ügyeket.

Az adatokból az látszik, hogy nagyon kevés feljelentés jut el vádemelésig, gyakran elutasítják a feljelentést vagy időközben megszüntetik a nyomozást. 2010 és 2020 között a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és kényszervallatás miatt tett feljelentések 2,5–5 százaléka, illetve 0–6,6 százaléka vezetett vádemelésig. Miközben például hivatalos személy elleni erőszak esetében 60,9–71,3 százalék volt ez az arány.

De még a vádemelés sem garancia arra, hogy végül felelősségre vonják a rendőrt. 2014 és 2020 között a bántalmazásos ügyeknél 40–83,8 százalék volt az elítélések aránya. Ez relatíve alacsonynak számít, mivel az átlagos elítélési arány 95,95–96,95 százalék körül alakult 2016 és 2019 között. A kiszabott büntetések is enyhék, jóval kisebb arányban ítélik szabadságvesztésre a hivatalos személyeket azokhoz az esetekhez képest, amikor ellenük követnek el erőszakot. Az esetek jelentős részében pénzbüntetést kaptak, de sokszor a szabadságvesztés is csak felfüggesztettet jelentett.

A jogvédő szervezet szerint önmagában is probléma, hogy a rendőri bántalmazás miatt tett feljelentésekből alig lesz vádemelés. Ugyanakkor ez a tendencia csak megerősítheti az áldozatokban azt a benyomást, hogy nem érdemes feljelentést tenniük.

Tovább dolgozhatnak az elítélt rendőrök

Azt hinnénk, hogy ha valakit bántalmazás vagy kényszervallatás miatt elítélnek, utána nem dolgozhat tovább rendőrként. Ez nem így van, 2012 óta a belügyminiszter eltekinthet a hivatásos szolgálatra való alkalmatlanság megállapításától, ha rendvédelmi feladatokat ellátó szerv hivatásos állományának tagját (jellemzően rendőrök és büntetés-végrehajtásban dolgozók) csak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélnek. 2012 és 2019 között az esetek több mint felében döntött így a belügyminiszter, azaz Pintér Sándor. Arról nincs adat, hogy a kérelmezők milyen bűncselekményt követtek el, de egy friss adatigénylésből kiderül, hogy 2021-ben például a hat kérelmező közül öt rendőr volt. Moldova Zsófia szerint elképzelhető olyan ok, ami indokolhatja, hogy az elítélt rendőrök tovább dolgozhassanak, de szerencsésebb lenne, ha erről egy független szerv, például a bíróság dönthetne a miniszter helyett. A mohácsi ügyben szereplő rendőrök jogviszonya viszont megszűnt, valószínűleg a történtek miatt.

Ezek az anomáliák nem csak a Magyar Helsinki Bizottságnak szúrtak szemet. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) rendre azt állapította meg, hogy a rendőri bántalmazásos ügyekben hiányos volt a nyomozás, a bíróság és az ügyészség sem tett valódi erőfeszítéseket azért, hogy kiderítsék az igazságot. Hasonló aggályokat fogalmazott meg jelentéseiben az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága is.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint többek között azért is nehéz felderíteni a rendőri túlkapásokat, mert nagyon kevés rendőrautót szereltek fel kamerával, és a testkamerák száma is alacsony. Utóbbiból mindössze 70 darab van az országban a Helsinki információ szerint. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adatai alapján 2021 októberében csupán a rendőrautók 1,4 százalékában működött kép- és hangrögzítő eszköz.

Ezek nemcsak megkönnyítenék a nyomozásokat, de visszatartó hatásuk is lenne.

A mohácsi esetnél úgy buktak el a rendőrök, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat megfigyelte őket. Azt nem tudni, hogy miért rendelték el a megfigyelésüket.

Szintén probléma, hogy a kihallgatásokról nem kötelező videó- vagy hangfelvételt készíteni, nem is minden fogdában és előállító egységben van erre alkalmas eszköz. Összességében a jogvédő szervezet szerint a magas fluktuáció, a sok túlóra és a rendőrségre nehezedő nyomás, a statisztikai szemlélet is hozzájárulhat a túlkapások előfordulásához, de a rendőrképzésen és a kiválasztási rendszeren is lenne mit javítani.