Újpest polgármestere kilép a Momentumból, és csatlakozik a DK budapesti frakciójához

2022. október 19. – 16:39

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ideje már ment a kommunikációs adok-kapok Déri Tibor és a Momentum között, most az előzmények ismeretében nem meglepő bejelentés született.

Fontos bejelentést tett Déri Tibor, Újpest ellenzéki polgármestere az Facebook-oldalán. Az előzményekről többször is írtunk, például itt és itt.

Újpest akkor még momentumos polgármestere, Déri Tibor előbb bejelentette, hogy nem indul a 2024-es önkormányzati választáson. A Momentum sérelmezte, hogy erről önállóan kommunikált a politikus, és bizalmatlanság miatt felfüggesztette a politikust, mivel állításuk szerint

Déri közelebb sodródott más pártokhoz.

Déri szerint voltak olyanok, akik döntését másképp értelmezték, mint ahogy kellett volna.

És akkor a mai bejelentésről:

Hosszú hetek gondolkodása és tépelődése előzte meg azt a döntést, amelyet a mai napon meghoztam. Bevallom, pártom reakciója az elmúlt hetek történéseit figyelembe véve nem esett jól, de a Momentum Mozgalom egyik legrégebbi tagjaként úgy éreztem, a Momentumnak és nekem, közösen adnunk kell esélyt a további munkára. Sajnos az elmúlt hetek során világossá vált számomra, hogy valami végérvényesen megváltozott ebben a helyi politikai közösségben, ezért úgy döntöttem, a mai nappal (2022. október 19-én) bejelentem kilépésemet a Momentum Mozgalomból.

Ami pedig a jövőt illeti,

„a további hatékony érdekérvényesítést biztosítandó, a Fővárosi Közgyűlésben csatlakozom a legnagyobb demokratikus közösség, a Demokratikus Koalíció frakciójához. Nem lépek be a DK-ba, de a képviselőcsoportjuk munkáját minden erőmmel, minden újpesti és fővárosi érdekében segíteni fogom. Ebben természetesen legerősebb szövetségeseim dr. Trippon Norbert és Bedő Kata újpesti alpolgármesterek.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!