300 tanár kész azonnal beszüntetni a munkát, ha súlyos retorzió éri a kollégáikat

2022. október 19. – 10:42

Másolás

Vágólapra másolva

Megalakult a Tanárok a Tanárokért szolidaritási csoport, ami bejelentette: 300 pedagógus kész azonnali munkabeszüntetésre, ha újabb súlyos retorzió éri az összefogásban részt vevő kollégákat, intézményeket, így vállalva szolidaritást az
érintett pedagógusokkal.

„Szövetségünk elsősorban azért alakult, hogy megvédjük egymást és iskoláinkat a súlyos retorzióktól, a távlati céljainkról később nyilatkozunk. Megfogalmaztunk és tegnap el is küldtünk nyílt leveleket budapesti tankerületeknek, illetve egy közleményt is arról, hogy kik vagyunk és várjuk a kollégákat a Tanárok a Tanárokért szolidaritási csoportba”

– írják a lapunknak elküldött levelükben.

Szerintük a pedagógusok sztrájkjogának kiüresítése miatt több száz tanár úgy döntött, hogy polgári engedetlenséggel fejezi ki a véleményét. A tankerületeknek írt levelükben úgy fogalmaznak: „A tankerületi igazgatók megfélemlítő intézkedései figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a fegyelmi intézkedésekkel sújtott pedagógusok munkabeszüntetése nem hanyagság, hanem figyelemfelhívó, szimbolikus cselekedet, melynek alapvető szándéka annak jelzése, hogy a törvényhozás által hozott egyes jogszabályok ma a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányulnak. Az intézkedések ellehetetlenítik a konstruktív, előremutató tárgyalások megkezdését és csorbítják az együttműködés lehetőségét, a felelőtlen elbocsátások pedig korlátozzák a tanulók oktatáshoz való jogát, veszélyeztetik tankötelezettségük teljesítését.”

Szeptemberben soha nem látott szolidaritási hullám indult el a pedagógustársadalomért, ami akkor lett még erősebb, mikor a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát kirúgták, mert azok többször is részt vettek a polgári engedetlenségben. Azóta már két országos sztrájk volt, és szinte minden napra jut egy élőláncos demonstráció.

A tanárok régóta küzdenek a munkaterheik csökkentéséért és a sztrájkjoguk visszaállításáért. A pedagógusok nehezebb helyzetben vannak, amióta a sztrájktörvényt elfogadták. Emellett magasabb fizetést szeretnének, de a kormány már régóta az EU-val való megállapodáshoz kötött helyreállítási alapból szeretné finanszírozni az ágazat béremelését, azt azonban továbbra sem tudni, mikor érkezhet meg ez a pénz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!