Kukássztrájk Pécsen: péntektől ismét lesz szemétszállítás

2022. október 6. – 16:09

frissítve

Kukássztrájk Pécsen: péntektől ismét lesz szemétszállítás
Péterffy Attila(j), Pécs polgármestere munkavállalókkal egyeztet a hulladékszállítást végző cég telephelyén – Fotó: a politikus Facebook-oldala
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök reggel a Biokom 77 munkavállalója nem vette fel a munkát, de délutánra átmeneti egyezség született a városvezetéssel, és holnaptól ismét lesz szemétszállítás a városban.

Korábban arról számoltunk be, hogy a pécsi városgazdálkodási cégnél, az önkormányzati tulajdonban lévő Biokom Nkft.-nél rakódók és sofőrök kezdtek szolidaritási tiltakozásba. Az FKF dolgozóihoz hasonló követelésekkel álltak elő, amit a városvezetés egy délelőtt kiadott közleményben „elrugaszkodott, 80%-ot meghaladó béremelésnek” nevezett, valamint jogszerűtlennek minősítették a sztrájkot. Azt is hozzátették, hogy a hulladékszállítási közszolgáltatás árát a kormány határozza meg, ami évek óta változatlan. Ráadásul az infláció okozta, erre az évre eső 400 millió forintos díjkorrekciót az állami szolgáltató a mai napig nem fizette ki a hulladékszállítást végző cégnek.

Ugyanakkor délutánra egyeztetést ígértek, ami meg is történt. Pécs polgármestere, Péterffy Attila arról számolt be, hogy a 77 dolgozó munkabeszüntetését továbbra is jogszerűtlennek tartja, de „a veszély elhárítása érdekében kötelességem volt felvenni a kapcsolatot a munkát megtagadó dolgozókkal”.

A városüzemeltetési cég vezetőjével átvették az írásba foglalt munkavállalói követeléseket, cserében péntek reggeltől újraindul a szemétszállítás a városban. A következő 15 munkanapban további tárgyalások lesznek, az első péntek délután.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!