A Toldy Gimnázium előtt diákok virrasztanak, Szolnokon három iskola tanárai flashmobot szerveztek

2022. október 4. – 20:10

frissítve

A Toldy Gimnázium előtt diákok virrasztanak, Szolnokon három iskola tanárai flashmobot szerveztek
A budapesti Toldy Ferenc Gimnázium diákjai virrasztanak kedd este – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / telex

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd estére a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium elé szerveztek virrasztást a diákok, Szolnokon közel 300-an hívták fel a figyelmet a közoktatás problémáira. A tanárok a település országgyűlési képviselőjétől azt kérik: kezdeményezzen törvénymódosítási javaslatot, hogy a sztrájk újra alapjog legyen.

Helyszíni tudósítónk szerint hét óra előtt nagyjából tíz-tizenöt diák gyülekezett a Toldy Ferenc Gimnázium bejárata előtt, a Facebookon előzetesen 64-en jelezték a részvételüket. Hét óra előtt a gimnázium igazgatója, Porogi András is megjelent, a virrasztásra készülőknek sok sikert kívánt.

Kötcsei Bálint, a Toldy Ferenc Gimnázium diákja a Telexnek azt mondta: látva a többi iskolában a virrasztást és a tanárok helyzetét, direkt az oktatás világnapja előtti estére szervezték az eseményüket. A terv az, hogy feliratokat készítenek, amiket a gimnázium kerítésére raknak, emellett mécseseket gyújtanak. Este nyolckor eléneklik a „Mi vagyunk a Grund!” című dalt, aztán „addig maradunk, amíg bírunk”. Kötcsei Bálint azt mondta: tanárok is jelezték a csatlakozásukat, de ez alapvetően egy diákok által szervezett program éppen azért, hogy megmutassák nekik, mellettük állnak.

A Toldy Gimnázium diákjai üzeneteket ragasztottak az iskola kerítésére – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
A Toldy Gimnázium diákjai üzeneteket ragasztottak az iskola kerítésére – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Szolnokon három gimnázium tanárai szerveztek flashmobot, hogy felhívják a figyelmet a közoktatás problémáira. A szervezésben részt vett a Széchenyi István Gimnázium, a Varga Katalin Gimnázium és a Verseghy Ferenc Gimnázium több tanára. Timár Krisztina, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium egyik tanára lapunknak azt mondta: soha nem szerveztek ilyen eseményt korábban, így eléggé izgultak. Körülbelül 300-an vettek részt az eseményen, ezen nagyon meghatódtak, mert száznál több résztvevőre nem számítottak.

A tanárok mellett sok diák és szülő kifejezte szolidaritását. Az esemény elején közösen gyertyát gyújtottak a magyar oktatás jövőjéért. Azt kérték mindenkitől, hogy üzenetben írja meg, mi az, amiből esetleg túl sok van a magyar oktatásban, és mi az, amiből többre lenne szükség. Ezeket egy ládába gyűjtötték össze, az üzeneteket összefűzik majd egy füzetbe, amit a magyar oktatás üzenőfüzetének szeretnének elnevezni.

Emellett levelet írtak Kállai Máriának, a település országgyűlési képviselőjének: „Biztosak vagyunk benne, hogy sokéves tanári, vezetői tapasztalatából fakadóan ön is látja a mai magyar oktatás számos problémáját: diákok, tanárok túlterheltsége, a pedagógus munka alulfizetettsége.”

Körülbelül 300-an vettek részt Szolnokon a három gimnázium tanárai által szervezett demonstráción – Fotó: Varga Gréta
Körülbelül 300-an vettek részt Szolnokon a három gimnázium tanárai által szervezett demonstráción – Fotó: Varga Gréta

Végül kérésüket is megfogalmazták felé:

„Arra kérjük önt, és azt várjuk el öntől, hogy élve országgyűlési képviselői jogával kezdeményezzen törvénymódosítási javaslatot, hogy a sztrájk újra alapjog és hatékony nyomásgyakorlási eszköz legyen a pedagógus munkavállalók számára is”.

Szerdán az oktatás világnapjára országos sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A tanárok régóta a magasabb fizetésért, munkaterhek csökkentéséért és a sztrájkjog visszaállításáért küzdenek.

A tankerületek szerint a gyerekek tanulni járnak az iskolába, az órák elmaradása viszont korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik kormányinfón azt mondta: szerinte a tiltakozásnak számos alkotmányos formája van, de a törvénysértést nem lehet elfogadni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!