Az Európai Bizottsággal való megegyezéshez szükséges javaslatokról tárgyal a parlament

2022. október 3. – 08:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Három napot ülésezik a héten az Országgyűlés, hétfőn több, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges törvényjavaslat szerepel a napirenden. A 13 órakor kezdődő ülésen a napirend előtti felszólalások és a napirend elfogadása után megvitatják az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását, majd szavaznak is az előterjesztésről. A törvényjavaslat egy teljesen új, a büntetőeljárási szabályozásban eddig ismeretlen eljárást vezet be a közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmények esetén.

Ezt követően bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitáit folytatják le. A napirenden szereplő mind a négy törvényjavaslat az Európai Bizottsággal való megegyezéshez szükséges.

A jogalkotási törvényt azért módosítják, mert a kormány vállalta, hogy a jogszabálytervezetek kilencven százalékát társadalmi egyeztetésre bocsátja. Egy másik törvényjavaslat lehetővé teszi az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseinek pénzügyőri támogatását.

Az uniós kondicionalitási eljárás lezárása érdekében a kormány az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvényjavaslattal létrehozza az EU pénzügyi érdekeinek védelmében fellépő Integritás Hatóságot, valamint a javaslattévő feladatot ellátó Korrupcióellenes Munkacsoportot.

Egy másik előterjesztés a közérdekű adatigényléseknél megszünteti „a munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételéhez” kapcsolódó költségtérítés megállapításának lehetőségét. A jövőben a kormány rendeletben határozza meg az iratok másolásáért, kézbesítéséért elkérhető maximális összeget.

Ahogy arról korábban írtunk, az Európai Bizottság javaslata szerint 3000 milliárd forintnyi összeget kellene elvonni Magyarországtól az uniós pénzek felhasználása körüli visszaélések miatt, azonban

két hónap haladékot adtak arra, hogy a kormány megtegye a Bizottságnak korábban beígért korrupcióellenes intézkedéseket.

A kormány tizenhét ígéretet tett a Bizottságnak, hogy hozzájusson a forrásokhoz, a lépések pedig még a Miniszterelnökséget is elérik. A gigászi összeg zárolásáról és az ahhoz kapcsolódó jogállamisági mechanizmusról is írtunk korábban, ahogy arról is, hogy a K-Monitor szerint az irány jó, de maradtak hiányok, és nem jelentenek csodafegyvert az uniónak vállalt törvényjavaslatok.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!