Leszavazták a kormánypárti képviselők, hogy Magyarország kedden ratifikálja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását

2022. október 3. – 20:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Leszavazta a kormánypárti többség azt az MSZP-s indítványt, amely október 4-e keddre tűzte volna ki a parlamenti szavazást Finnország és Svédország NATO-tagságáról – derül ki a javaslatot benyújtó Tóth Bertalan Facebook-posztjából. Magyarországon kívül Törökország az egyetlen NATO-tag, amely még nem ratifikálta a két ország csatlakozását a katonai szövetséghez.

A kormány már júliusban benyújtotta a parlament elé Finnország és Svédország NATO-csatlakozási kérelmét, Kövér László azt azonban egészen mostanáig nem vette napirendre. Az Országgyűlés sajtóosztály a Telex megkeresésére korábban azt mondta: a két ország NATO-csatlakozásáról szóló szavazás a parlament őszi munkarendjében szerepel, de arról, hogy erre pontosan mikor fog sor kerülni, nem árultak el semmit.

Még június végén, a NATO madridi csúcstalálkozója előtt jelentették be, hogy minden tagállam hozzájárult Svédország és Finnország NATO-csatlakozásához. A folyamat véglegesítéséhez viszont nem csak az országok vezetőinek kell erre rábólintani, de az országok parlamentjeinek is alá kell írnia az erről szóló törvényeket. Ezt mostanra mindenki megtette, kivéve a csatlakozást amúgy is ellenző Törökország, valamint az ismeretlen okból kiváró Magyarország.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!