Leszbikusok tartottak felvonulást Budapesten

2022. október 01. – 19:51

frissítve

Leszbikusok tartottak felvonulást Budapesten
Fotó: Zách Dániel / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar politika semmibe veszi őket, ezért látható jelenléttel szerették volna felhívni magukra a figyelmet a leszbikus közösség tagjai, akik szombat délutánra tüntetést és felvonulást szerveztek Budapesten, a napokban lezajlott Európai Leszbikus Konferencia részeként.

Színes transzparensekkel és zászlókkal gyülekeztek az első hivatalos, budapesti Dyke March elnevezésű leszbikus felvonulás résztvevői szombat délután az Erzsébet téren. Öt óra körül több százan várakoztak a beszédekre és az indulásra, rengeteg angol szót lehetett hallani, és a táblákon olvasható feliratok jelentős része is idegen nyelvű volt.

Az esemény vezérszónoka, Rédai Dorottya a Labrisz Leszbikus Egyesületet képviselte. Személye szimbolikusan is fontos, hiszen Rédai a CEU Demokrácia intézet kutatója, valamint a Meseország mindenkié című könyv projektkoordinátora, akinek neve a Time világ száz legbefolyásosabb emberét összegző listáján is szerepel.

Beszédében határozottan fogalmazott a gyerekvédelmi törvényről, amely szerinte megbélyegző és homofób jellege miatt sokakat elriasztott attól, hogy nyíltan vállalják identitásukat. Hozzátette,

a törvény hatálybalépését követően elszaporodtak a melegekkel szemben elkövetett gyűlölet-bűncselekmények.

Egy ilyen demonstráción fontosak a tiszta, lelkesítő üzenetek. Rédai sokak közös érzését fogalmazta meg, amikor azt mondta, a leszbikusok követelik a jogaikat, nem félnek és nem adják fel a kiállást, amíg nem kapják meg ezeket.

Nemcsak a leszbikusokért és az LMBTQIA-közösségért jöttek el ma felvonulni ezek az emberek, de azokért is, akiket az abortusztörvény miatt kriminalizálnak, továbbá a roma, illetve menekült nőkért is, akik közt szintén vannak leszbikusok, de még kevésbé merik vállalni magukat. Rédai tovább bővítette a kört, amikor szót emelt az oktatókért, és az egészségügyi dolgozókért, akiknek zöme szintén nő, de akiket a hatalom szegénységben tart Magyarországon.

Az esemény tételmondata talán az lehetett, amikor Labrisz Egyesület képviselője megjegyezte,

harcolnak minden fiatal nőért is, akiket a hatalom megfoszt a szexualitásukról való tájékozódás jogától.

Szavakban és tettekben is ki kell fejezni a szolidaritást velük – zárta gondolatát.

Fotó: Zách Dániel / Telex Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex

A demonstráció előtt Karácsony Gergely főpolgármester videóüzenetet küldött a konferencia látogatóinak. A főpolgármester Budapestet sokszínű, befogadó és elfogadó városnak nevezte, amely otthona számos vallási közösségnek, nemzetiségnek, kultúrának, politikai családnak és mindenféle szeretetnek. Egyúttal sajnálatát fejezte ki, amiért Magyarországot sok helyen homofób országnak látják.

Karácsony ellentétpárt állított fel, amikor azt mondta, bár a radikalizálódó és a kormányzásban egyre sikertelenebb politikai vezetés valóságos hajtóvadászatba kezdett az LMBTQIA-közösség ellen, a józan többség nem tart vele az értelmetlen harcba. A főpolgármester szerint erre utal az is, hogy a gyermekvédelminek mondott, valójában homofób népszavazás elbukott, és a leszbikus emberek láthatósága számos fiatal nő számára nyújt segítséget.

A demonstráció a beszédeket követően felvonulással folytatódott. A menet tagjai és támogatóik egyetlen zenekamion mögött, az Erzsébet teret elhagyva a Deák Ferenc térre sétáltak, majd útjukat a Károly körút, az Astoria, a Múzeum körút, a Kálvin tér, illetve a Vámház körút érintésével folytatták, végül a Fővám térre érkeztek meg. Bár a Leszbikusok menetét rengeteg rendőr kísérte, egyetlen ellentüntetővel sem találkoztunk, és mire a színes tömeg célba ért, rengeteg járókelő is csatlakozott.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!