„Mit keres Pintér Sándor a méhemben?” – az abortuszszabály szigorítása ellen tüntettek Budapesten

2022. szeptember 28. – 18:25

frissítve

„Mit keres Pintér Sándor a méhemben?” – az abortuszszabály szigorítása ellen tüntettek Budapesten
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda estére hirdetett tiltakozást elsősorban az abortuszszabály szeptemberi módosítása ellen a Patent Egyesület és az aHang nevű civil szervezet a budapesti Kossuth térre. A tüntetésen többnyire fiatalokból álló, néhány ezres tömeg gyűlt össze, amely a beszédek meghallgatása után a Belügyminisztérium épülete elé vonult. Az őszinte skandálásokkal tarkított rendezvény hivatalos végével a többség békésen elvonult a helyszínről.

Negyed hétkor a gyülekező pár ezres tömeg már megtöltötte a Parlament jobb oldalán található Gróf Andrássy Gyula-szobor melletti teret. Helyszínen lévő munkatársunk beszámolója szerint többnyire fiatal párok és fiatal lányok érkeztek a térre csoportosan. A tömegben ilyen transzparensek voltak láthatóak: „Pintér Sándor mit keres a méhemben?”, „Elvetetném ezt a kormányt”.

A beszédek és a Varsányi SzIrének kórus koncertje után, negyed nyolc körül a tömeg az Akadémia utcán keresztül a Belügyminisztérium felé indult. Itt „emlékművet” építettek Pintér Sándornak, amit vélhetően a miniszter is csak képeken láthat, mert az építményt saját maguknak kellett elbontaniuk. „Én méhem, én testem” – skandálták, miközben fél nyolc előtt pár perccel a vonulók eleje meg is érkezett a belügy épületéhez, ahol már rendőrök fogadták őket. A körbekerített minisztérium épülete elé elkezdték lehelyezni a vállfákat – azt korábban a szervezők kérték, hogy mindenki hozzon magával vállfát, az otthon elvégzett abortusz brutális jelképét.

„Sándor, Sándor, tűnj a pinámból!”, és „Baszd meg Sándor”

– szólt felváltva a békésen vonuló tüntetők felszólítása a minisztérium épülete előtt, a Széchenyi István téren.

Elindult a tömeg a Belügyminisztérium felé – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Elindult a tömeg a Belügyminisztérium felé – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A rendezvény hivatalosan nyolc órakor véget ért, erre a szervezők is felhívták a figyelmet, majd megkérték a továbbra is ott tartózkodókat, hogy hagyják el a helyszínt. A felszólítás és az eső ellenére azonban rövid ideig többen is maradtak és skandálnak – jelentette munkatársunk. Végül este nyolc óra után pár perccel a többség elhagyta a minisztérium épülete előtti teret.

„Akármi van, háború vagy válság, mindig időszerű a nők méhében turkálni”

„Egy nő önmagától sosem fog teherbe esni, ahhoz kell egy férfi, aki az esetek többségében nem megfelelően védekezik, ezután a nő ha teherbe esik, még jól meg is büntetik” – kezdődött Murinai Angéla, a Gumiszoba nevű blog szerzőjének szövegével az esemény. A mostani változtatást „lopakodó szigorításnak” nevezte, és arról beszélt, hogy a fokozódó nyomás következtében azoknak kell majd felnevelniük a gyerekeiket, akik a legelesettebbek. „Ez a kormány gyűlöli a nőket, gyűlöli a gyerekeket is.”

„Ülj le, állam, egyes!” – üzente dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász szakorvos beszédében. Azoknak a nőknek a helyzetét próbálta megvilágítani, akik elé kerülnek ijedten, miután teherbe estek. Kijelentette, hogy nem fogja felhangosítani az embrió szívhangját, nem fogja a páciensei felé fordítani a monitort, csak akkor, ha kérik. Ezt a kijelentést a közönség hatalmas tapssal fogadta. „Így működik az emberséges orvoslás” – zárult a beszéd.

A Varsányi SzIrének kórus – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
A Varsányi SzIrének kórus – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A pedagógusok helyzete és az abortusztörvény is jól mutatja, hogy a kormány hogyan foglalkozik azokkal, akiknek segítségre lenne szükségük – mondta Visnyei Barbara dúla, aktivista, kétgyerekes anya. „Leendő szülők felelős döntése a gyermek vállalása és a nem vállalása is – mondta. – Akármi van, háború vagy válság, mindig időszerű a nők méhében turkálni.” Ezután Molnár Via, a Patent Egyesület aktivistája következett, aki arról beszélt, hogy a kormányt nem az életvédelem motiválja. Problémaként említette, hogy Magyarországon jelenleg nincs rendes szexuális felvilágosítás, a fogamzásgátlás pedig luxuscikk. „Amíg ez nem hozzáférhető mindenkinek, addig nem kívánt terhességek is lesznek.”

Molnár szerint Pintér Sándor és képviselőtársai jobban tennék, ha bemennének egy iskolába, és meghallgatnák az ott ülő gyerekek szívhangját. „Sándor, Sándor, tűnj a pinámból” – zárta a beszédet.

Méltó életkörülményeket és mindenki számára hozzáférhető fogamzásgátlást követeltek

A szervezők szerint a kormány évek óta nyirbálja a nők reprodukciós jogait, itt megemlítették többek közt a 2012-ben betiltott abortusztablettát, az abortusz előtti konzultációra való időpontszerzés megnehezítését és az általános abortuszellenes hangulatkeltést is. A szervezők azt írták, hogy ehelyett méltó életkörülményekre, mindenki számára hozzáférhető fogamzásgátlásra és korszerű szexuális nevelésre lenne szükség. A szerdai tüntetés időpontját egyébként a biztonságos abortuszhoz való hozzáférés világnapjához igazították.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A megmozdulás Facebook-eseményénél előzetesen több ezren jelezték részvételi szándékukat. A rendezvényhez 14 civil szervezet csatlakozott, köztük a Amnesty International Magyarország és Budapest Pride is.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Belügyminisztérium új rendelete szerint szeptember 15-től szigorítanak az abortusz szabályain, eszerint a terhességmegszakításra jelentkező nőknek igazolniuk kell, hogy „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta” nekik az orvosuk. Ez valószínűleg a magzat szívműködése, amit a szív pulzációja és a szívhang igazol. A rendelet megjelenése után Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese a Facebookon arról posztolt, hogy a kormány pártja javaslatát átvéve döntött a módosításról. A Magyar Orvosi Kamara utólag társadalmi egyeztetést indított a szabályok módosításáról, mert szerintük nem előzte meg társadalmi vita, szakmai egyeztetés az új szabály megjelenését.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az új rendeletről és az azzal kapcsolatban felmerülő kérdésekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. Korábban a Telexnek hét nő mesélte el a saját abortusza során átélt történetét, ez a cikkünk itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!