RTL: Monoron problémás hozzájutni a hatósági áras tűzifához

2022. szeptember 26. – 21:04

Másolás

Vágólapra másolva

A Pest megyei Monoron a korábbi ígéretek ellenére telefonon és emailben sem tudnak tűzifát rendelni az emberek, az erdészet szerint azt csak személyesen lehet intézni, állítja az RTL Híradó.

A híradó szerint hétfőn reggel hétkor már körülbelül harminc ember állt sorba a hatósági áras tűzifáért, többen ráadásul nem először. Egy férfi úgy nyilatkozott, már harmadjára ment ki, mert eddig nem került sorra.

Ráadásul a helyiek szerint bár elvileg keményfát (ennek magasabb a fűtőértéke) és lágyfát is lehetne rendelni, viszont hiába rendelne valaki 10 köbméter keményfát, az erdészet csak ötöt tud adni, a másik öt köbmétert lágyfából adják.

A Baranya megyei Drávaszerdahely polgármestere pedig azt mondta a híradónak, úgy tudja, feléjük legkorábban januárban tudnak a kormány által ígért olcsóbb tűzifához jutni az emberek, annak ellenére, hogy a kabinet azt ígérte, a fűtési szezon kezdetéig mindenki kapni fog a tüzelőből.

A híradó megkérdezte Gulyás Gergely minisztert az ügyről, aki továbbra is azt mondta, emailen és telefonon is lehet fát igényelni, és csak az átvételkor kell személyesen megjelenni.

A fakivágások megkönnyítése a kormány egyik legvitatottabb intézkedése volt az energiaválság kezelésében, sok szakértő és környezetvédő szervezet tiltakozott az ellen, hogy védett állami erdőkben is lehetővé válna tarvágást végezni. A kormány végül finomított is a szabályozáson, amit a környezetvédők is üdvözöltek, bár szerintük a veszély továbbra sem szűnt meg teljesen. A tűzifaprogram részleteiről itt írtunk bővebben.

A magyar erdők helyzetéről még a tűzifarendelet előtt forgattunk is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!