Szeptembertől már csak fél kifli jár a kalocsai ovisoknak

2022. szeptember 21. – 11:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kalocsán az összes önkormányzati intézménynek spórolási tervet kellett készítenie a durván elszálló energiaárak miatt, a közétkeztetési intézmény többek között a péksütemények adagolásán is igyekszik takarékoskodni – írja a HVG.

A döntésről szóló tájékoztatást Bagó Zoltán önkormányzati képviselő osztotta meg a Facebook-oldalán. Ebben azt írják:

„A 4-6 éves gyerekek részére eddigiekben kiküldésre került egy egész darab péksütemény helyett ezentúl egyes esetekben, figyelembe véve a termék súlyát, fél darabot biztosítunk.”

A tájékoztatóban arra hivatkoznak, hogy a hatályos előírásoknak így is megfelelnek, az előírt mennyiség ugyanis ½-1 darab péksütemény/nap. Annyi a változás tehát, hogy szeptember 9-től a rendeletnek megfelelő kisebb adagot porciózzák ki az óvodásoknak.

Emellett bizonytalan ideig az elektromos hálózat túlterheltsége miatt sütőben sült ételeket sem készítenek a központi főzőkonyhán.

Az óvodák fenntartói az önkormányzatok, az állami normatíva emeléséről pedig továbbra sincs szó. Így a közétkeztetők úgy próbálnak spórolni, ahogy tudnak, miközben a rendeletet be kell tartaniuk. Az élelmiszerárak folyamatosan emelkednek, éppen a pékáru drágult szinte a legnagyobb mértékben, több mint 60 százalékkal kerül többe, mint tavaly.

Korábban a Telexen is írtunk arról, hogy akár 30 százalékkal is drágulhat a közétkeztetés szeptembertől, ezért sok intézményben árat is emeltek, az újbudai önkormányzat pedig úgy döntött: átvállalja a közétkeztetés többletköltségét.

Tavasszal a Telexen cikksorozatban foglalkoztunk a hazai menzahelyzettel, a sorozat végén össze is szedtük, mi a gond az iskolai menzával, és hogyan lehetne jobb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!