Véget ért a koronavírus-veszélyhelyzet, így két és fél év után újra árat emelhetnek a közétkeztető cégek, több menzán pedig ezt meg is teszik, írja a HVG.
Augusztus elején már a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke is arról beszélt, jelentős, akár 30 százalékos áremelkedés jöhet a szeptemberi iskolakezdéssel az iskolai menzákon, Zoltai Anna szerint ráadásul a jelenlegi gazdasági helyzetben a menzát működtetők ebben a gazdasági környezetben már nem tudnak megfelelni a minőségi követelményeknek sem.
Nem mindenhol emelnek egységesen: bár a HVG szerint a közétkeztető szakma napi 1200 forintos díjat tartana szükségesnek, az esetek többségében még a mostani, jelentősebbnek mondható emeléssel együtt is bőven ezer forint alatt marad a napi háromszori étkezés az óvodákban és az általános iskolákban. Sőt, van, ahol még egyáltalán nem emelik a menzadíjakat.
A lap szerint a budapesti 13. kerület a háromszori óvodai étkezés árát most emelte napi 359 forintról 546 forintra, az általános iskolákban pedig 451 forintról 623-ra. Ez huszonegy napi étkezéssel számolva (az évnyitó napját kihagyva) az óvodai számla így 7539 forintról 11 466-ra emelkedik, az általános iskolai pedig 9130 forintról 13 083 forintra. Egy miskolci általános iskola és óvoda a lap információi szerint az ovis étkeztetés napi árát 467-ről 569 forintra emelte (a huszonegy napi 9807 forintról 11 949 forintra emelkedik), az iskolásokét pedig 559-ről 684-re (11 739-ről 14 364-re).
Az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola a honlapján arról ír, szeptembertől náluk is drágább lesz az étkezés: az alsósoknak egy ebéd 600 forintba kerül majd, a napi három étkezés pedig 920 forintba.
A napi.hu pedig egy győri középiskoláról ír, ahol a szülők szerint eddig havi 9000 forintot fizettek az ebédért, most szeptemberben viszont már 12 300 forintot. Az egyik budapesti általános iskola alsó tagozatán pedig eddig havonta 21 500 forintba került a napi háromszori étkezés, mostantól pedig már 26 ezer forintba, írják.
A portálnak a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium azt mondta, az iskolával leszerződött cég eddig 1500 forintos napi áron biztosította az étkeztetést a diákoknak, idén a díj azonban már megközelítené a 3000 forintot, amit az iskola már nem vállal.
Olyan 11. kerületi általános iskoláról is tudunk, ahol egyelőre nem emelnek a menzadíjakon: tavasszal 474 forintba került egy ebéd, és idén szeptemberben változatlanul ennyi lesz, tehát huszonkettő napi étkezéssel számolva ez 10 428 forint.
A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke szerint lényegében minden drágább lett, az alapanyagok, a rezsi, az üzemanyag, de a dolgozók is magasabb bért követelnek, így elkerülhetetlen, hogy a menzás cégek árat emeljenek. Ez ráadásul később újra megismétlődhet, mert „senki nem tudja, hogy az év végén még milyen árváltozások, emelkedések lesznek, amelyek hatással lesznek a rendszerre.”
Tavasszal a Telexen cikksorozatban foglalkoztunk a hazai menzahelyzettel, a sorozat végén össze is szedtük, mi a gond az iskolai menzával, és hogyan lehetne jobb.