Novák Katalin már el is utazott II. Erzsébet temetésére

2022. szeptember 18. – 09:31

frissítve

Novák Katalin már el is utazott II. Erzsébet temetésére
Novák Katalin és férje a londoni magyar nagykövetségnél szeptember 18-án – Fotó: Simor Dániel / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

II. Erzsébetet hétfőn temetik, az eseményre Novák Katalint is meghívták, aki már vasárnap reggel útnak is indult Londonba, és délelőtt meg is érkezett.

Az államfő a Facebook-bejegyzése szerint a férjével megy a temetésre, „hogy a magyarok nevében lerójam tiszteletemet ll. Erzsébet ravatalánál, és a világ vezetőivel együtt részt vegyek a holnapi temetésen”. Az nem derül ki a posztjából, mekkora küldöttséggel megy a férjén kívül.

Londonban tartózkodó kollégáink szerint Novák megnézte II. Erzsébet ravatalát, majd a londoni magyar nagykövetségre ment, aminek a kerítésére a királynő 1993-as magyarországi látogatásáról tettek ki fotókat. Ezt a férjével, a magyar nagykövettel, Kumin Ferenccel és a nagykövet feleségével együtt tekintették meg.

Megtekintenek – Fotó: Simor Dániel / Telex
Megtekintenek – Fotó: Simor Dániel / Telex

A temetési szertartást a Westminster-palotával szomszédos Westminster-apátságban tartják majd, itt temették el például Isaac Newtont, Charles Darwint és Stephen Hawkingot, illetve itt házasodott meg és itt koronázták meg a királynőt. A 18. század óta nem rendeztek itt temetési szertartást brit uralkodónak.

A szertartás után a koporsót gyalogos menettel a londoni Hyde Parknál található Wellington-diadalívhez kísérik, ahol halottaskocsira rakják, és Windsorba szállítják. II. Erzsébet királynőt itt, a Szent György-kápolnában temetik majd el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!