Szabad Európa: Orbán Viktor az EU-tagság értelméről és az EU széteséséről is beszélt Kötcsén

2022. szeptember 16. – 14:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szabad Európa több résztvevővel beszélve részleteket tudott meg Orbán Viktor szeptember 10-i kötcsei beszédéből. A miniszterelnök többek között arról is beszélt, a Fidesz új generációjának akár 2060-ig képesnek kell lennie kormányozni – írja a Szabad Európa.

A kötcsei polgári pikniket 21. alkalommal rendezte meg a Fidesz pártalapítványa. A találkozón a miniszterelnök, kormánytagok, országgyűlési képviselők és a Fidesz holdudvarába tartozó művészek, értelmiségiek, üzletemberek is részt vettek. Itt lehet megnézni a piknikre érkezőkről készült képgalériánkat.

Kötcsén jó pár éve hagyomány, hogy már a meghívóban figyelmeztetik a résztvevőket a teljes titoktartásra, a jelenlévők nem nyilatkozhatnak a bent történtekről. A szabad sajtó újságírói így csak az eseményre érkező, és onnan távozó résztvevőket tudják az utcán kérdezni, az idei találkozóról szóló riportunkat itt tudja elolvasni, a videót pedig, amiben két kérdésünkre Orbán Viktor is válaszolt, itt.

A Szabad Európa értesülései szerint a zárt körben elhangzott beszédben Orbán számos témát érintő, konkrétumokat is tartalmazó beszédet mondott.

A Szabad Európa értesüléseivel kapcsolatban kerestük a Miniszterelnöki Sajtóirodát, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Frissítés 14:40

Megkeresésünkre Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az alábbi választ küldte:

„Semmit nem tudok megerősíteni, tekintettel arra, hogy az esemény nem volt sajtónyilvános. Köszönöm megértésüket.”

Korábban írtuk:

A miniszterelnök beszélt arról, hogy az ukrajnai háború akár 2030-ig is elhúzódhat, és Ukrajna akár területe harmadát-felét is elveszítheti. Szerinte a háború lokális lett volna, de a Nyugat beszállt, ezzel globálissá tette, most pedig a szankciókkal lábon lőjük magunkat Európában, a szankciók okozta energiaválság miatt ugyanis télen akár az európai ipar negyven százaléka is leállhat.

Orbán kijelentette: ősszel megpróbálja megakadályozni, hogy az Európai Unió újabb hat hónappal meghosszabbítsa az Oroszország elleni szankciókat.

A kormányfő megismételte azt a Tusnádfürdőn már hangoztatott gondolatmenetét, miszerint 2030-ra széteshet az eurózóna és akár maga az Európai Unió is.

2030-ra a visegrádi négyek nettó befizető tagállammá válnak, Orbán Viktor szerint ekkor el kell gondolkodni az EU-tagság értelmén, azon, hogy ilyen körülmények között mit ad nekünk a tagság, és ha nem tudunk pozitív választ találni, le kell vonni a következtetéseket.

A miniszterelnök arról is beszélt, ő már 2010-ben látta, hogy a kínai államkapitalizmus milyen hatékony, ezért szeretne hasonló gazdasági modellt kialakítani Magyarországon, erre épül unortodoxnak nevezett gazdaságpolitikája.

Magyarországgal kapcsolatban elmondta: mindent meg kell tenni a népességnövekedésért, ezért két héten belül újabb családtámogatási intézkedéseket jelentenek be.

A miniszterelnök szerint fontos a teljes foglalkoztatottság megőrzése, a jövedelmek értékének megóvása, valamint a gazdaság folyamatos modernizálása.

Végül arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban tudatosan nevel ki egy új generációt a Fideszben, akik jól képzettek, képesek kormányozni, és akiknek 2030 után akár 2060-ig is el kell tudniuk vezetni az országot.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!