Navracsics: A jövő héten benyújtják az EU-megállapodáshoz szükséges törvényjavaslatokat

2022. szeptember 14. – 22:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán a Reuters két uniós tisztviselőre hivatkozva azt írta, hogy ha nem születik megállapodás Magyarország és az Európai Unió között, akkor a 2021–2027-es ciklusban Magyarországnak szánt felzárkóztatási támogatások akár 70 százalékát (kb. 15 milliárd euró, kb. 6000 milliárd forint) is visszatarthatja az unió.

Az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter, Navracsics Tibor szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában erre az értesülésre is reagált.

Navracsics azt mondta, hogy még informális úton sem kapott a magyar fél ilyen döntésről információt. A miniszter szerint most az a cél, hogy kialakuljon a bizalmi szint Magyarország és az Európai Unió között, úgy tudnak hatékonyan tárgyalni majd arról, hogy Magyarország ne essen el a támogatásoktól. „Ha látják, hogy az összes jogszabály megszületik, akkor talán elérjük azt a bizalmi szintet, amikor a Bizottság azt mondja, hogy a magyar féllel lehet együttműködni” – mondta a műsorban.

Ennek értelmében a jövő héten benyújtják a magyar Országgyűlésnek azokat a törvényjavaslatokat, amelyek elfogadása szükséges ahhoz, hogy a bizalmi kötelék kialakuljon. Itt elsősorban az uniós források elköltését felügyelő, tervezett korrupcióellenes hatóságról van szó. „[É]rdekünk az, hogy egy olyan közbizalmat élvező intézmény jöjjön létre, ami monitoroz, ellenőriz és referenciapontként szolgálhat” – mondta Navracsics.

Az Európai Bizottságnak hivatalosan szeptember 22-éig kell választ adnia arra, hogy hogyan értékeli a magyar megállapodási szándékot. Ha jól alakulnak a dolgok, akkor idén novemberre, decemberre talán megtörténhet a kiegyezés az Európai Unióval, és megnyílhatnak a pénzcsapok.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!