„Villámcsődület a szegedi oktatásért” – szolidaritási akciót szerveztek tanárok Szegeden

2022. szeptember 12. – 20:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


„Villámcsődület a szegedi oktatásért” címmel szolidaritási akciót szerveztek tanárok hétfőn kora estére Szegeden, a Deák Ferenc Gimnázium elé, ezzel támogatva a pedagógusok országszerte folyó tiltakozásait.

Az esemény szervezői azt írták:

„szegedi tanárokként sokan úgy érezzük, az oktatás jövője, színvonala, értelme veszélyben van. Tehetetlenek vagyunk. Szeretnénk kifejezni az aggodalmunkat és találkozni az oktatásban érintettekkel, beszélni és gondolkodni.”

Tudósítónk szerint 80-100-an gyűltek össze este nyolc órára az iskola épülete előtt, többségében diákok és tanárok. A szervezők mindenkinek kiosztottak egy papírt és tollat, amire a résztvevőknek fel kellett írniuk, hogy mi az oktatás legnagyobb problémája. Utána ezeket a cetliket egy nagy, kockás hátizsákba gyűjtötték össze. A megmozdulás alapvetően békés volt, pár rendőrautó van a közelben.

Az egyik tanár egy megafonba sorolta fel a pedagógusok problémáit, és azt mondta: szolidaritást vállalnak a megfenyegetett kollégáikkal. Az esemény végén mindenki felemelte a világító telefonját a magasba, és azt skandálták:

„Szabad ország, szabad oktatás.”

Az esti akciót korábban még virrasztásnak tervezték, és először a múlt héten akarták megtartani, de az egész éjszakás akcióhoz szükséges hivatalos engedélyek beszerzésére kevés volt az idő.

Az 1988-ban megnyílt, önkormányzati alapítású, ma a Szegedi Tankerületi Központhoz tartozó Deák már régóta az ország száz legjobb középiskolája között van, a nyolcvanfős tanári kar mintegy ezer diákot oktat. A két tannyelvű gimnázium pedagógusai a korábbi években is aktívan részt vettek a különféle tiltakozó akciókban és figyelmeztető sztrájkokban.

A szegedi Deák Ferenc Gimnázium előtt szolidarítási akciót szerveztek tanárok hétfőn este – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
A szegedi Deák Ferenc Gimnázium előtt szolidarítási akciót szerveztek tanárok hétfőn este – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Hétfőn a pedagógusok, diákok több intézményben szolidaritást vállaltak Dezsőfi Györggyel, a miskolci Herman Ottó Gimnázium felmentett igazgatóhelyettesével és az összes olyan tanárral, akit a tankerületek kirúgással fenyegettek, mert részt vettek a polgári engedetlenségben. A szóbeli indoklás szerint Dezsőfi Györgyöt is azért mentették fel, mert az igazgatóhelyettes a pedagógusok polgári engedetlenségének élére állt.

A tanárok a polgári engedetlenséggel munkakörülményeik javítását, egy jobb, szabadabb, demokratikusabb oktatási rendszert szeretnének kiharcolni. Múlt héten mindennap más iskolában volt munkabeszüntetés, volt olyan intézmény, ahol több napig is tartott a polgári engedetlenség.

A tankerületek szerint a gyerekek tanulni járnak az iskolába, az órák elmaradása viszont korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár levélben már korábban jelezte a pedagógus-szakszervezeteknek, hogy a polgári engedetlenséget erkölcsileg aggályosnak tartja, és a csatlakozó tanárok rossz példát mutatnak a diákoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!