Pécs nem adja át az államnak a vízszolgáltató cégét

2022. augusztus 31. – 22:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A pécsi önkormányzat nem adja át az államnak a helyi vízszolgáltatót, közölte a város vezetése. Az MTI-hez küldött közleményükben azt írják: az önkormányzat „nem él a kormánynak azzal az ajánlatával, amely a gyakorlatban a teljes víziközmű vagyon, a szolgáltató cég és a víziközmű-ellátással kapcsolatos alaptevékenység átadását jelenti az államnak”. A Fidesz városházi képviselőcsoportja szerint a döntéssel „pártpolitikai érdekek miatt kockára tették a pécsiek biztonságos vízellátását”.

Az önkormányzat stratégiai fontosságú értékként tekint a pécsi közösség víziközmű vagyonára, a víziközmű-szolgáltatásra, valamint a szolgáltatást végző cégre, a Tettye Forrásház Zrt.-re. A közleményben külön kiemelik: fontosnak tartják az önrendelkezést, azt, hogy a helyi közösségnek fontos ügyekben a települések maguk hozhassanak döntéseket.

A szaktárca ajánlata szerint amennyiben a helyhatóság augusztus 31-ig döntött volna az önkormányzati víziközmű tulajdon átruházásáról az állam részére, a szolgáltató idei számviteli veszteségét az állam finanszírozta volna. A közlemény szerint ugyanakkor kizárólag a víziközmű-szolgáltatás alaptevékenységét vette volna át az állam, az olyan másodlagos tevékenységek, mint például az ivóvíz-kiszállítás, illetve a szippantott szennyvíz elszállítása és kezelése továbbra is önkormányzati feladat maradt volna.

„Pécs városa továbbra is inkább a korábban államosított javak újbóli önkormányzati tulajdonba adását szorgalmazza, semmint újabb vagyontárgyak, eszközök államosítását” – olvasható a közleményben. Azt is írják, hogy „az önrendelkezést és a hatékony helyi döntéshozatalt (...) a ma állami felügyelet alatt álló, de a helyi közösségeket szolgáló feladatok visszaadása, és azok finanszírozásának biztosítása szolgálná”.

A döntéssel újra óriási hibát követett el Pécs baloldali városvezetése, mert „rövid távú pártpolitikai érdekek miatt kockára tették a pécsiek biztonságos vízellátását” – reagáltak a lépésre a Fidesz önkormányzati képviselői. Közleményükben azt írják: a kormányzat garanciát vállalt volna a szolgáltató hosszú távú gyarapodására és a szakszerű vízellátásra, ennek ellenére az önkormányzat úgy döntött, hogy inkább „a pécsiek pénzéből pumpálnak milliárdokat a víziközmű cégbe” (...) és azokat a „baloldali pártérdekeket kiszolgáló” személyeket fizetik, akik „a Tettye Forrásházban kulcspozíciókat töltenek be érdemi munka nélkül”.

A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény tavaly nyár óta hatályos módosítása alapján az önkormányzatok és a tulajdonukban álló víziközmű-szolgáltatók önkéntesen csatlakozhatnak a Nemzeti Vízművek Zrt.-hez, cserébe állami mentőövre számíthatnak. Mint megírtuk: a győri Pannon-Víz még tavaly is nyereséggel zárt, de ott a képviselő-testület úgy döntött, hogy a város a vízművagyonával együtt bejelenti integrációs szándékát a Nemzeti Vízművekhez. Hasonlóan döntött Szekszárd is, amely szintén átadná az államnak részesedését a helyi vízszolgáltatóban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!