Szijjártó: A magyar külpolitika megbecsültsége minden idők egyik legmagasabb szintjén van

2022. augusztus 29. – 15:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a kormánypártok minden korábbi rekordot megdöntő választási eredménye a magyar külpolitika teljesítményének fontos visszaigazolása, ami szerinte az eddigi stratégia még erőteljesebb végrehajtására kell sarkallja a kormányt. A miniszter a nagykövetek hétfői éves értekezletén arról is beszélt, hogy szerinte igen jó a magyar külpolitika megbecsültsége – írja az MTI.

Szijjártó azt mondta: „a nemzetközi liberális fősodor erősen támadta a magyar álláspontot számos kérdésben, az utóbbi évek legjelentősebb ügyeiben rendre hazánknak lett igaza”.

Szijjártó szerint a nemzeti érdek érvényesítésére alapuló külpolitika a sikeres külpolitika, ehhez kell egy „nagy adag vagányság” is. Azt mondta, a külpolitikai stratégia a kölcsönös tiszteleten alapszik, a cél a lehető legjobb kapcsolatok kiépítése Magyarország fejlődése érdekében. „Nem azért küldünk nagyköveteket sehova, hogy ott beledumáljunk, hogy az állomáshelyen hogyan kéne csinálni a dolgokat, mert ahhoz nekünk semmi közünk nincsen.

A jövőben sem fogjuk elviselni azt, ha egy másik ország képviselője azt gondolja, hogy azért jön ide, hogy minket megtanítson egy jobb vagy más típusú életre, mert köszönjük szépen, mi azt nem kérjük” – mondta.

A miniszter leszögezve, hogy Magyarország továbbra sem fog fegyvereket szállítani Ukrajnába. Hozzátette, hogy a magyar kormány európai uniós szinten még csak tárgyalni sem hajlandó energiaszankciókról. „Mindaz a szemfényvesztés, amit Európa nyugati fele folytatott az energiaellátás szempontjából, az egész egyszerűen nem tartható a tél közeledtével (...) Előbb-utóbb lehull a lepel, a király meztelen, vagy van fűtés, vagy nincs” – mondta. Szijjártó szerint az orosz import kiváltása sem rövid, sem közepes távon nem lehetséges.

„Itt Európában azt a kommunikációs képzetet próbálják előállítani, hogy mi, magyarok egyedül maradtunk. Egyrészt ez Európában sem igaz (...), ráadásul ezen az európai és észak-amerikai kommunikációs buborékon kívül a magyar kormányzati és azon belül a külpolitika megbecsültsége egyértelműen minden idők egyik legmagasabb szintjén van”

– mondta.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!